Villámcsődület, napfény, fetrengés

Több tucat szegedi egyetemista hempergett csütörtökön a délutáni napsütésben Szegeden az egyetemi könyvtár melletti parkban.A flashmob akcióról két hete e-mailben tájékoztattak csaknem kétszáz egyetemistát, de csütörtökön sok középiskolás is megjelent.

Így több mint ötvenen vetődtek hasra a felszólításra, és gördültek hátukra és vissza - mondta el az MTI-nek a "Fetrengjünk együtt a zöld fűben!" című rendezvény után a szervező ARTSTAB egyik vezetője, Paku M. Zsófia.

A villámcsődületnek, azaz spontán tömegakciónak elsősorban külföldön van hagyománya, ezen szeretnének változtatni a szegedi szervezők. Ezért a sikeres kezdést követően, minden hónapra van már terv a folytatásról. Októberben például egy közös éneklésre szólít majd fel az eseményt megelőző elektronikus levél, amelyre érdemes lesz megtanulni Halász Judittól a Boldog születésnapot! című dalt - árulta el a bennfentes.

Az akció miértjéről szólva elmondta: a villámcsődület lehetőséget teremt arra, hogy a hasonló habitusú emberek egymásra találjanak, és először csak pár percig jól érezzék magukat. Később azonban akár hosszabb rendezvényeken is megtalálhatják majd a közös szórakozást.
Paku M. Zsófia hozzátette: cél az is, hogy akcióikkal felmérjék a szegedi fiatalok aktivitását, de nem titkolják azt sem, szeretnék felhívni a figyelmet szervezetükre is.

A programszervező közösség egyébként május 15-én alakult Szegeden, azért, hogy korhatár nélkül összefogja a helyi művészeket, kultúraszerető embereket, alkotókat és a művészeti ágakat.
Forrás: MTI