Őstenger

Csigaházas polipok, páncélos halak és palackorrú delfin mellett pörölycápa és dugong élethű szobra is látható szombattól a Magyar Mezőgazdasági Múzeum tárlatán; az Őstenger című interaktív kiállításon a tengerek 4600 millió éves történetét ismerhetik meg

A földtörténeti korszakokat a szervezők hat termen keresztül óriástablók, képek, szövegek, művészek által festett élethű szobrok által mutatják be; az ismeretek elsajátításához labirintuson kell átmenniük a látogatóknak, s több állomáson kell válaszolniuk a kérdésekre - mondta el Huth Anna programszervező. Korszakonként az élet virágzását, majd pusztulását is bemutatja a tárlat, mert többször előfordult ez alatt a hatalmas idő alatt, hogy elpusztult és ismét regenerálódott az élővilág.

A kiállításon megtekinthető egyebek mellett az ostoros alga 2500 millió éve kialakult őse, a holdhal 440 millió éves őse és a medúza 600 millió éves őse is, de az érdeklődők megtudhatják, mi a különbség a mai tenger és őstenger só összetétele között, miből van a tengervíz, hogyan alakult ki a kőolaj és milyen volt a Föld állapota 250 millió évvel ezelőtt, amikor még egy kontinens, a Pangea, és egyetlen óceán borította a Földet.

A kiállítás arra is fényt derít, hogy voltak olyan korszakok, amikor a halaknak páncéljuk volt, a tengeri skorpiók 4 méteresre is megnőttek és a cápák fejét fogak borították. A látogató tudomást szerezhet arról is, hogyan néztek ki a félelmetes őshüllők és hogy melyik négylábú emlősök választották a tengeri életformát.

A Rejtélyek terme a Magyar Állami Földtani Intézetből hozott 200 millió éves fosszíliákat is bemutat a közönségnek, de külön foglalkozik a kiállítás azzal a korszakkal, amikor a dinoszauruszok uralták a Földet. A kisebbek számára érdekes elfoglaltságot nyújthat a tapogatós játék, amikor egy lyukba belenyúlva, tapintás révén kell kitalálniuk, mi akadt a vállalkozó kedvű látogató kezébe, cápafog, kagyló avagy egyéb őstengeri élőlény.

A november 2-ig látogatható interaktív kiállítás játékkal, tudáspróbával színesíti a képanyagot, a vállalkozó kedvűek 17 állomáson válaszolhatnak a feltett kérdésekre. A válasz megtalálható a kiállításban, de segédanyagot is kap a játékos. Három lehetőség közül kell kiválasztani a helyes választ, amelyet úgy is megtudhat a látogató, ha egy kis labdát bedob egy lyukba, s a jó felelet megjelenik a képernyőn. A játék végén ajándékkal jutalmazzák a résztvevőket.

Fotó: Oláh Csaba
Forrás: MTI