Nem tett panaszt, csak "elszomorodott" a megtáncoltatott táncos

Az amerikai Alvin Ailey táncegyüttes afroamerikai tagja kedden elmondta, hogy az a bánásmód, amiben az izraeli repülőtérre megérkezve részesítették arab hangzású neve miatt nem lepte meg, de "mélyen elszomorította", hogy a biztonsági őrök felszólítására t

Az 50. születésnapját ünneplő társulat - amelyet az amerikai kongresszus idén "az élő amerikai kultúra nagykövetének" címével ruházott fel - hat országot érintő túra első állomásaként érkezett Jeruzsálembe.

Abdur-Rahim Jackson, aki nyolc éve az együttes tagja, elmondta: azon túl, hogy alaposan kifaggatták nevének eredetéről, kétszer is felszólították rá, hogy táncmozdulatok bemutatásával bizonyítsa, csakugyan a csoporthoz tartozik. Mindez ráadásul annak ellenére történt, hogy az együttes programjáról kiadott katalógusban megmutatta a saját képét.

Az incidensről részletesen beszámolt az izraeli média, s az egyik tévécsatorna kommentátora kijelentette, hogy "a biztonsági őröket haza kellene küldeni, máskülönben a reptér elmegyógyintézetté változik".

Jackson közölte, hogy nem szándékozik semmilyen további lépést tenni az ügyben, megelégszik azzal a rengeteg bocsánatkéréssel, amit magas rangú amerikai illetékesektől és izraeli vendéglátóitól kapott. Megemlítette, hogy nem ez az első eset, hogy muzulmán apjától kapott neve miatt megalázó helyzetbe került egy repülőtéren: egy korábbi dominikai szabadságáról hazatérve az Egyesült Államok egyik légikikötőjében is hasonló faggatózásban volt része.

Az izraeli repülőtéri hatóság közleményben tudatta, hogy mivel hivatalos panasz nem érkezett hozzájuk, nem foglalkoznak a dologgal.
Forrás: MTI