Murray a negyedik résztvevő

Kvalifikálta magát a férfi teniszezők szezonzáró Mesterek Kupájára Andy Murray, az amerikai nyílt bajnokság döntőse.

A skót játékos New Yorkban nyújtott remek produkciójával a hagyományos világranglistán és az idei eredmények alapján készülő ATP Race-ben is a negyedik helyre lépett előre, és már biztosan tagja a sanghaji mezőnynek.

Eddig rajta kívül a spanyol Rafael Nadal, a svájci Roger Federer és a szerb Novak Djokovic harcolta ki a részvételi jogot a november 9. és 16. között sorra kerülő toptornára, amelyen az idény nyolc legjobbja léphet pályára.

A 21 éves Murray pályafutása során először szerepelhet a Mesterek Kupáján, amelyen 2004 óta az első brit teniszező lesz.
Forrás: MTI