Magyarországon 18,7 százalék a gyerekszegénység

Magyarországon jelenleg a gyermekek 18,7 százaléka él szegénységben, a családoknak pedig 13 százaléka mondható szegénynek - hangsúlyozta Kovárik Erzsébet szociális államtitkár egy Budapesten tartott keddi szakmai tanácskozáson.

A 2007-ben elfogadott szegénységellenes stratégiát, amelynek lényege a gyermekszegénység csökkentése, végre kell hajtani. Ez annyit jelent, hogy a nemzeti stratégia keretében javítani kell a gyerekek esélyeit arra, hogy biztos legyen a megélhetésük, felnőttként is megfelelő életpályával tudjanak rendelkezni - mondta.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a magyarországi lakosság 13 százaléka szegény, ennél magasabb a rossz körülmények között élő gyermekek száma. Pontos adatok szerint a 0-24 év közötti gyermekek közel 19 százaléka él szegénységben.
Korózs Lajos munkaügyi államtitkár előadásában arról beszélt, hogy a társadalmi összetartozásról szóló jelentést szeptember 15-ig kell eljuttatni az Európai Bizottsághoz, ennek egyik eleme a gyermekszegénység, amely Magyarországon és Európában is gondot okoz.
A jelentésnek a társadalmi összetartozásról szóló része bemutatja a hátrányos helyzetű csoportok életminőségének javítására vonatkozó intézkedéseket, emellett foglalkozik a nyugdíjrendszer, valamint az egészségügy-ellátó rendszer fejlesztésével is.
A jelentés a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és az Egészségügyi Minisztérium koordinációjában és az érintett szervezetek bevonásával készült - mondta el az MTI-nek Korózs Lajos.
A program 25 évre szól - mondta el az MTI-nek Kovárik Erzsébet.
Forrás: MTI