Csongrádi ünnep Vajdával és Janiccsal

A Csongrád megyei közgyűlés Szegeden, a megyeházán fogadta és jutalmazta meg a pekingi olimpián sikeresen szerepelt versenyzőit, így például az egyformán aranyérmet szerzett kajakos Janics Natasát, kenus Vajda Attilát és vízilabdázó Varga Tamást.

Az ünnepségen Vajdán és Janicson kívül a Démász-Szegedből ott volt edzőjük, Vécsi Viktor, a szintén kajakos Sík Márton és trénere, Hűvös Viktor, valamint a szentesi pólós Szremkó Krisztina és mestere, Tóth Gyula, illetve a hódmezővásárhelyi, BMX-es Hódi Anikó és trénere, Csányi Róbert.

A Szeged-Beton VE pólósát, Varga Tamást és edzőjét, Kásás Zoltánt is várták, de ők éppen egy másik meghívásnak tettek eleget.

"Csodálatos dolog Csongrád megyeinek lenni, mert ez volt az ország legeredményesebb megyéje Pekingben" - hangsúlyozta Kovács Kálmán, a megyei közgyűlés sportért felelős alelnöke.
Forrás: MTI