Éhségsztrájk az egri kórházban

Éhségsztrájkba kezdett az egri kórház négy dolgozója hétfőn reggel műszakkezdéskor - tájékoztatta az Egészségügyi és Szociális Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének intézményi vezetője az MTI-t.

A három orvos és a hozzájuk csatlakozott diplomás szakápoló azt követelik, hogy a hevesi megyegyűlés bontsa fel azt a szerződést, amelynek nyomán a következő 20 évben a HospInvest Zrt. működtethetné a kórházat - közölte Hegyaljai Judit.

Ez azt jelenti, hogy az éhségsztrájk határozatlan ideig tart, vagy addig, amíg meg nem szüntetik a kontraktust - tette hozzá.

Korábban az éhségsztrájk mellett egy úgynevezett mozaiksztrájkot is kilátásba helyeztek a "kórházvédők".

Utóbbinak a lényege, hogy egy-egy osztályon valaki mindig sztrájkol, miközben a többiek az ő munkáját is ellátják. Vagyis az akció nem befolyásolja a betegellátást. Ennek megindítására a jövő hét elején kerülhet sor - közölték korábban sajtótájékoztatón a "kórházvédő bizottság" tagjai.
Ezzel egy időben felkérték az EDDSZ vezetését, hogy egy országos szolidalítási sztrájk koordinálásával támogassa kezdeményezésüket - mondta akkor Hegyaljai Judit.

A szocialista vezetésű megyei önkormányzat március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a következő 20 évben a HospInvest Zrt. működtetheti a Markhot Ferenc Kórházat. A vagyonkezelésre kiírt tenderen a HospInvest mellett a Debreceni Egyetem is pályázott, illetve ajánlatot nyújtott be az egri önkormányzat.

A Fidesz mindvégig azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot. Civil szervezetek és a kórházi érdekképviseletek is több alkalommal tiltakoztak a funkcionális privatizáció ellen.

A HospInvest Zrt. augusztus közepén adta be a működési engedély iránti kérelmét a népegészségügyi szolgálathoz, ám a hatóság hiánypótlást rendelt el.

Ebben a helyzetben a cég arra kérte a Heves megyei önkormányzatot, hogy 60 nappal hosszabbítsa meg az intézmény átvételére kapott, szeptember 1-én lejáró határidőt, a testület pedig eleget tett a kérésnek.
Forrás: MTI