Amatőr csillagászokat várnak Miskolcon

Ismét megszervezi szakköri foglakozásait szeptemberben a miskolci Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló: olyan 10 évnél idősebb fiatalok, valamint felnőttek jelentkezését várják, akik szeretnének elmélyülni a csillagászat és űrkutatás témakörében.

Leitner Zsolt, a Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló megbízott vezetője az MTI-nek elmondta, hogy jó idő esetén minden pénteken látogatható az intézmény, ekkor távcsöves bemutatókat tartanak. Szakkör is működik, Nagy Medve csillagászszakkör néven. Ide már 10 éves kortól várják a jelentkezőket, és felnőttek érdeklődésére is számítanak. Ezeket a foglalkozásokat szintén péntekenként, este tartják.

A csillagvizsgáló 1963 óta működik jelenlegi helyén, a miskolci Dorottya utcában, a toronyház tetején. Elődje a volt Kilián, most Diósgyőri Gimnázium udvarán volt.

Mindkettő vezetője, Szabó Gyula tanár, csillagász és meteorológus az 1980-as évek közepéig irányította az intézményt. A csillagvizsgálóban tudományos munkával, egyebek mellett Nap-, illetve szputnyikmegfigyeléssel foglalkoztak. Szakkörök is működtek, ahol csillagászati és űrkutatási ismeretekre tehettek szert az érdeklődők.

A csillagvizsgáló a rendszerváltáskor, többszöri tulajdonosváltást követően 1990-ben bezárt. 1997-ben a volt szakkörösök és miskolci amatőrcsillagászok kezdtek el szerveződni azért, hogy az intézmény újra megnyithassa kapuit. Ebben partnerre találtak a miskolci önkormányzat és a Diósgyőri Gimnázium személyében - ismertette a csillagvizsgáló történetét a megbízott vezető.

Éppen az ezredfordulóra esett az intézmény névadóünnepsége, volt vezetőjéről a Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló nevet kapta. Korábban Uránia Csillagvizsgáló néven működött. Tulajdonosa a miskolci önkormányzat, üzemeltetője pedig a Diósgyőri Gimnázium.

Az intézmény újbóli megnyitása óta oktatási és bemutató célokat is szolgál. Leitner Zsolt példaként említette, hogy minden évben Miskolc Város Napján - május 11-én - távcsöves bemutatót (Csillagparty) tartanak az érdeklődőknek a Városház Téren, ilyenkor több száz érdeklődő néz bele az általuk kitelepített távcsövekbe. Az ez évi volt a kilencedik miskolci Csillagparty.

A csillagász megjegyezte: jó idő esetén mindig érdemes feltekinteni az égre, mert akár kisebb távcsövekkel is csodálatos élményt nyújt a Hold, a bolygók, és egyéb égitestek megfigyelése.
Forrás: MTI