A boldogtalanok korán halnak

Hamarabb halnak meg azok az emberek, akik nem érzik úgy, hogy érdemes élni az életet; a megnövekedett halálozási kockázatot esetükben szív- és érrendszeri betegségek, illetve külső tényezők (leginkább öngyilkosság) okozzák - állapította meg japán kutatók

Minden idők legnagyobb szabású kutatásában a Tohoku Egyetem orvostudományi főiskolájának szakemberei elsősorban azt vizsgálták, hogy az "ikagi", azaz az életöröm és az abból fakadó jólét érzése miként hat a halálozási kockázatra. 43 391 férfi és nőt vizsgáltak Japán Ohsika térségében, a 40 és 79 év közötti emberek sorsát hét éven át kísérték figyelemmel. Ez idő alatt 3048-an haltak meg.

Az érintettektől azt kérdezték, hogy van-e öröm az életükben. 59 százalékuk felelt igennel, 36,4 százalék nem volt biztos a válaszban, 4,6 százalék válasza nem volt. Megállapították, hogy az öröm nélküli életről beszélők körében kevesebb volt a házas, a munkában álló ember, továbbá kevésbé voltak képzettek, rosszabb volt az egészségi állapotuk, mentálisan stresszesebbek volt, és több testi fájdalomról számoltak be, valamint fizikai funkcióik is korlátozottabbak voltak.

Amikor az így kapott adatokat a kutatók statisztikai technikákkal arányosították, megállapították, hogy az örömnélküliségről beszámolók esetében nagyobb volt a kockázata a korai halálozásnak a hétéves megfigyelési szakaszban, mint azoknál az embereknél, akik "ikagival" bírtak. Az örömtelenek esetében 50 százalékkal nőtt a halálozás valószínűsége bármilyen okból: 60 százalékkal nagyobb volt a kockázata annak, hogy szív- és érrendszeri betegségben, leginkább szélütésben halnak meg és 90 százalékkal nagyobb volt a kockázat a külső okok okozta halálozásra. A kutatási időszakban utóbbi okok miatt meghalt 186 ember esetében 90 önkezével vetett véget életének.
A tanulmányt a Psychosomatic Medicine július-augusztusi számában tették közzé.
Forrás: MTI