Emlékkövet állítottak a bányákban elhunytak tiszteletére

Emlékkövet avattak a Pécs-szabolcsi szénbányákban balesetben elhunyt mintegy kétszáz dolgozó tiszteletére a baranyai megyeszékhelyen pénteken.

A Hősök terén felállított két méter magas gránittábla Kollár Levente tervei alapján készült, és azon 197 hős bányász nevét őrzi, akik 1853 és 1988 között vesztették életüket Pécs Szabolcs részében végzett bányászati tevékenység során.

Szirtes Béla, a bányászati hagyományokat ápoló Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány elnöke újságíróknak elmondta: az emlékkő az alapítvány ötlete nyomán, a részönkormányzat és több cég támogatásának köszönhetően, mintegy kétmillió forintból készült el.

Utalt rá, hogy a Mecsekben kétszáz éven át folyt kőszén- és negyven éven keresztül uránbányászat. Az utolsó, uránérccel teli csillét 1997 szeptemberében hozták felszínre, s mindez a mélyművelésű bányászat végét jelentette.

Nem tudni, ez idő alatt hány bányász vesztette életét a tárnákban sújtólég-, szénporrobbanásban, tűzben, gázkitörések és omlások során. Az alapítvány kutatásai szerint a második világháború óta eltelt időszakban csak Pécsett a fél ezret is meghaladja az áldozatok száma - jegyezte meg Szirtes Béla.

Hozzátette: emlékezetei szerint a legsúlyosabb baleset az 1953-as szabolcsi sújtólégrobbanás volt, melyben tízen haltak meg, köztük egy női bányász.
Forrás: MTI