A tudomány esztétikája

A tudomány esztétikája címmel hirdet fotópályázatot a Magyar Tudományos Akadémia. A pályázat a magyar tudomány ünnepének ez évi rendezvénysorozatához kapcsolódik, amelyet "A tudomány az élhető Földért" gondolat jegyében szervez az Akadémia.

Az MTA közleménye szerint olyan tudományos témájú fotókkal lehet pályázni, amelyek a magyar kutatások eredményeit mutatják be, műhelytitkokat tárnak fel, vagy tudományos eseményről tudósítanak és esztétikailag különlegesek mint alkotások. A beküldött fotókat a Magyar Tudományos Akadémia által felkért tudósokból, fotográfusokból és képszerkesztőkből álló zsűri bírálja el. A grémium társelnökei Csányi Vilmos akadémikus és Szelényi Károly fotóművész, tagjai pedig Dékán István, a Digitális Fotó Magazin főszerkesztője, Lengyel János könyvtervező és Márkus Róbert kutató-biológus.

A bírálat során súlyozottan esik latba a fotó esztétikuma, a technikai megvalósítás tökéletessége, a kép "mögötti" történet érzékeltetése. Beküldhetők a "mikrovilág" képei is: fénymikroszkóppal, elektronmikroszkóppal készült alkotások, illetve más technikákkal készült felvételek, így például csillagászati képek, fizikai, kémiai jelenségeket szemléltető alkotások.

A pályázaton, amelynek beadási határideje október 20., részt vehet minden, Magyarországon élő amatőr és hivatásos fotográfus. Az első díj 200 ezer forintos pénzjutalommal jár, a második százötvenezerrel, a harmadik pedig százezerrel.

A nyertesek alkotásait az Akadémia a Magyar Tudomány Ünnepe 2008. rendezvényein - november 7-én Debrecenben, majd az MTA székházában - kiállítja.

Az MTA 1997 óta emlékezik meg a magyar tudomány ünnepéről. Az Országgyűlés 2003-ban nyilvánította hivatalosan a magyar tudomány ünnepévé november 3-át, azt a napot, amikor 1825-ben Széchenyi István birtokainak éves jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság megalapítására.

Az MTA annak kapcsán, hogy az ENSZ 2008-at a Föld bolygó Nemzetközi Évének nyilvánította, az idei eseménysorozatot "A tudomány az élhető Földért" gondolat jegyében szervezi. Az egyhónapos rendezvénysorozat eseményeit jelképesen a négy elem - a föld, a víz, a levegő és a tűz - köré csoportosítják, de szó esik az "ötödik elemről" is, az emberről
Forrás: MTI