A dánok nyerni jöttek

Nehéz mérkőzésre, de három pont megszerzésére számít Morten Olsen, a Puskás Ferenc Stadionban szombaton 19:45-kor kezdődő, magyarok elleni világbajnoki selejtezőre készülő dán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

"Ma már nincs könnyű mérkőzés, a világ futballja kiegyenlítődött. Az első mérkőzés pedig mindig különösen nehéz, hiszen valamennyi csapat rendkívül motiváltan lép pályára, érthetően az összes együttes úgy érzi, ez az a pillanat, amit meg kell ragadnia, hiszen ekkor még minden résztvevőnek reális esélye van a kvalifikációra" - mondta a dán szakvezető.

A csoport erőviszonyait firtató kérdésre úgy válaszolt, hogy Portugália válogatottja kiemelkedik a szextettből, mert igazi világklasszisokkal teletűzdelt gárda, amit minden egyes világversenyen bizonyít, ugyanakkor szerinte a dán, a svéd, a magyar és az albán nemzeti együttes között nincs nagy különbség, közöttük a pillanatnyi forma fog dönteni.

"A magyarok várhatóan nagyon harcosan lépnek majd fel, mivel hazai pályán lesznek, ráadásul nyilvánvalóan bizonyítani akarnak az új szövetségi kapitánynak. Éppen ezért nagyon nehéz találkozóra számítok, de természetesen csak a három pont megszerzése elfogadható eredmény tőlünk, amely nagy lökést adhatna a folytatásra" - árulta el várakozásait a szombati 90 percet illetően Olsen.

A sérültekről annyit mondott, valamennyiükről csak a mérkőzés napján születik döntés, hogy pályára léphetnek-e, azaz egyelőre kérdéses az Arsenalt erősítő Nicklas Bendtner, a Feyenoordban futballozó Jon Dahl Tomasson és a Stoke City kapusa, Thomas Sörensen szereplése is.A magyarok 18:30-tól a Puskás Ferenc Stadionban tartják utolsó, nyilvános edzésüket.
Forrás: MTI