Romlik a templom állapota

Még fel sem épült, s már romlik a kékesdi templom állaga, befejezéséhez ugyanis elfogyott a pénz - írta csütörtökön az Új Dunántúli Napló.

A baranyai település templomának kivitelezési munkálatai 2003-ban kezdődtek, és eddig 35 millió forintba kerültek. Bár az átadáshoz még ugyanennyire lenne szükség, a források elapadtak, s hiába koncertezett neves művészek sora a templomért, fogott össze a falu, arra sem futja, hogy elkészüljön a bádogozás és a csatorna, amely megvédené az időjárás okozta károktól.

Dévényi Sándor építész elmondta: a tető beázik, a falakon látszanak a salétromosodás nyomai, s félő, hogy az idei tél már maradandó károsodást okoz az építményben - olvasható a baranyai napilapban.
Forrás: MTI