Reneszánsz 2008 pályázat

Hat művészt díjazott a József Attila Művészeti Centrum Alapítvány (JAMCA) a Reneszánsz 2008 című meghívásos pályázat keretében, az elismeréseket csütörtökön adták át Budapesten.

A pályázatra meghívott 28 alkotó közül Szentgyörgyi József festőművész Épülő katedrális I-II. című festményét; Csukás István költő Visegrádi álomkikötő című versét; Balázs Árpád zeneszerző Laus Pannoniae című művét; Bálványos Huba festőművész Reneszánsz nosztalgia (In memoriam Botticelli) című munkáját; Lévay Jenő festőművész Giorgione átiratok (koncert a szabadban I-II.) című alkotását és Sós Gábor grafikus A reneszánsz ablakai című rajzát díjazta a zsűri - közölte Ódor Katalin, a József Attila Klub igazgatója az MTI-vel.

A JAMCA a Reneszánsz Év kapcsán májusban hirdetette meg a pályázatot, hogy az alkotók munkáikkal felidézzék Mátyás király korát, a magyarországi reneszánsz és a humanizmus hagyományait, képviselőit, például Janus Pannoniust vagy Balassi Bálintot. A kiírók abban a szellemben hirdették meg a pályázatot, hogy a résztvevő alkotók mai munkáikon keresztül kapcsolatot találjanak Mátyás korával és a reneszánsz szellemiségével.

A pályázaton résztvevő kortárs képzőművészek műveit kiállításon tekintheti meg a közönség szeptember 15-ig a József Attila Klubban.

Kodrucz Sándor, a kiállítás egyik szervezője az MTI-nek elmondta: a munkák között Hunyadi Mátyást és törökverő édesapját közösen ábrázoló szobor, Leonardo da Vinci rajzai alapján készült grafikakompozíció és a korabeli Velencét ábrázoló festmény is látható.

Hozzátette, hogy az olyan neves alkotók mellett pályakezdő, a közönség számára most bemutatkozó művészek is szerepelnek a kiállítók között.
Forrás: MTI