Pénteken 10 éves a Trafó

Pénteken tartja 10. születésnapját a budapesti Trafó - Kortárs Művészetek Háza. Szabó György igazgató jellemzése szerint sok-sok kis pillanat: tánc, zene, beszélgetés, kép és mozgókép, cirkusz - ez mind a Trafó.

Az előszületésnapi, péntekig még városszerte tartó ünnepi "köztéri meglepetések" beharangozásakor felidézte: "A Trafó valamikor egy lepukkant ház volt - törmelék, kosz, falfirkák, felfüggesztett régi busz a mostani nagyterem kellős közepén - aminek a kutya sem tudott a létezéséről".

Kiemelte: ma ott tartanak, hogy a Royal Shakespeare Company társulata levélben köszönte meg az általuk korábban még nem látott professzionális munkát. Sorolta a többi kortárs nagyságot, aki a Trafóban járt: ott dolgozott Pina Bausch táncos-koreográfus azon a darabon, amiből később Pedro Almodóvar Beszélj hozzá! című filmjének egyik jelente megszületett. A svéd Cirkus Cirkör társulata szerint élmény fellépni náluk, a kanadai koreográfus, Marie Chouinard és csapata pedig úgy tekint a Trafóra, mintha hazajönnének. "Ha valamiről, hát erről szól ez a 10 év!" - emelte ki Szabó György.

Pénteken délután hatkor a Ráday utcában, az Agostones együttes koncertjével indul a születésnapi buli. A Trafó frissen festett nagytermében fél kilenctől a Budbudas lép föl. Programjukból az elektronikusan előállított zene és a hangszeres muzsikálás kreatívabb találkozásának eredményéről értesülhet a hallgató. A Budbudas egy soktagú bigband, amelyben zenészeken kívül látványkreátor, hangmester és színpadmester is megtalálható. Az együttes a Trafóban adta első koncertjeit, akkor még dj-k kontra akusztikusok néven.

Fél tizenegytől pedig a hatvanas és hetvenes évek funk, progresszív soul és beat zenéjének, illetve a magyar lemezkiadás elfeledett darabjainak állít emléket instrumentális klubzenéjével a Qualitons tánczenekar. A Trafó melletti Tűzliliom téren előbb a Budapest Tánciskola tagjai, majd a Tűzmadarak adnak születésnapi műsort.

Az intézmény az 1909-ben épült Liliom utcai trafóházról kapta nevét, az épület az ipari szecesszió jellegzetes alkotása. A kultúra számára egy francia anarchista művészcsoport fedezte fel a ,90-es évek elején a több mint negyven éve elhagyott helyet. Performanszok, koncertek, előadások követték egymást egy nyáron át. A fővárosi önkormányzat megvásárolta meg az épületet, hogy azt a Fiatal Művészek Klubja (FMK) jogutódjaként átépítse modern, többfunkciós, magas színvonalon felszerelt kortárs művészeti központtá. A Trafó Kortárs Művészetek Háza az 1998-as Budapesti Őszi Fesztiválon nyitotta meg kapuit Bozsik Yvette darabjával.
Forrás: MTI