Pars óvatos

Pars Krisztián egyelőre nagyon óvatos és úgy látja: a pekingi olimpia kalapácsvető döntőjében előtte végzett két fehérorosz atléta doppingesetében bármilyen döntés születhet.

"Már csak elővigyázatosságból is azt mondom, hogy 50 százalék az esélye annak, hogy elveszik tőlük az érmeket és 50, hogy nem - nyilatkozta az MTI-nek a szombathelyi dobóatléta, aki a kínai fővárosban második Vagyim Gyevjatovszkij és harmadik Ivan Tyihon bűnössége esetén olimpiai ezüstérmes lehetne. - Hétfőn hallottam először a hírt, ám kicsit kétkedve fogadtam, aztán szerdán az orosz hírügynökség megerősítette az információkat."

A 26 éves Pars elmondta, próbál nem foglalkozni az üggyel, de természetesen nem tudja függetleníteni magát az eseményektől:

"Őszintén szólva nem igazán értem, hogy ez miért csak most derült ki. Pekingben azt hangoztatták, hogy a mintavétel után két nappal nyilvánosságra hozzák a pozitív esetet, ám az olimpia alatt erről semmit sem lehetett hallani."

A hírek szerint a két fehérorosz atléta szervezetében egyaránt magas volt a tesztoszteronszint az olimpiai döntő után, s éppen emiatt nyúlik a megszokottnál hosszabbra az eljárás. A magas tesztoszteronszintnek ugyanis két oka lehet, vagy a szervezet túltermelésének következtében vagy külső anyag bevitele után emelkedik az átlagos érték fölé. Éppen ezért az ilyen eseteknél egy külön, úgynevezett izotópos-vizsgálatra is szükség van, hogy megállapítsa az okot.

"Tudom, hogy az emberi szervezet produkálhat magas tesztoszteronszintet, de az egy kicsit furcsa, hogy mindkettőjüknél ugyanez a probléma" - mondta Pars, hozzátéve, hogy nem akar vádaskodni, így azt sem kommentálta külön, hogy a fehéroroszok évek óta "láthatatlan" tagjai a kalapácsvető elitnek, s év közben szinte csak hazájukban, illetve az aktuális világversenyen indulnak.

Az athéni olimpián - Annus Adrián kizárása után - ötödik helyen végzett, világbajnoki ötödik Pars Krisztián szeptemberben még két versenyen, vasárnap Szlovákiában egy meghívásos viadalon és a jövő hét végén, a stuttgarti Világdöntőn szerepel, aztán két hét pihenőt tart. Mint elmondta, a teljes kikapcsolódás most nem lesz izgalommentes, hiszen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság fegyelmi tárgyalására a hónap végén kerül sor.
Forrás: MTI