Paralimpia

A 64 esztendős bermudai díjlovas, Sandy Mitchell a szombaton kezdődő pekingi paralimpia legidősebb versenyzője.Mitchell részleges agyi bénulással született és igaz, hogy már gyermekkorában megtanult lovagolni, mégis csak közel 50 évesen kezdett el verseny

Élete akkor vett újabb nagy fordulatot, amikor az 1996-os atlantai paralimpián a lelátóról nézhette végig Bermuda első lovascsapatának versenyzését. Ekkor döntötte el, hogy nemzetközi viadalokon is rajthoz áll.

Már versenyzőként vehetett részt a sydneyi és az athéni paralimpián, eddigi legjobb eredményét pedig a fogyatékkal élő díjlovasok 2003-as belgiumi világbajnokságán érte el, amikor hatodik lett.

"A sport célt ad nekem és örömet okoz, ezért addig fogom csinálni, amíg csak bírom. Akár 80 éves koromig is kész vagyok versenyezni" - hangoztatta a bermudai sportoló, aki nem titkoltan azért utazott a paralimpia lovaseseményeinek otthont adó Hongkongba, hogy dobogóra álljon.

"Szerencsés vagyok, hogy itt lehetek, és ha már itt vagyok, szeretnék érmet nyerni. Hogy milyen színűt, az már nem is fontos" - vallotta be a paralimpia korelnöke.
Forrás: MTI