További százmilliárd eurós nagyságrendű beruházásokat kíván a klímaváltozás miatti árvízvédelem

Hollandiának a következő száz évben átlagosan évi kétmilliárd eurót kell költenie gátjainak és vízvédelmi rendszerének megerősítésére, hogy a jelentős részben a tengerszint alatt fekvő ország nagyobb biztonsággal szembenézhessen a klímaváltozás, az óceáno

Ezek a fő megállapításai annak a kormánybizottságnak, amely a témában folytatott hosszas vizsgálódás után készített jelentést Jan Peter Balkenende miniszterelnök számára. A kormányfő a dokumentum szerdai ismertetése után nyomban jelezte, hogy a kabinet haladéktalanul megkezdi az ajánlások törvénybe iktatását.

A története során több árvízzel sújtott Hollandia a múlt évszázad második felében a világon egyedülálló programot valósított meg, az úgynevezett Delta tervet. Az új gátrendszer a nyolcvanas évekre készült el, és a tengerrel szemben gyakorlatilag teljesen védetté tette a holland partokat.
Most - elsősorban a klímaváltozás, az általános felmelegedés fényében - ennek a rendszernek a továbbfejlesztési lehetőségeit és szükségességét vizsgálták egészen a következő évszázad végéig. Megállapították, hogy a korábban becsültnél magasabb vízszinttel kell számolni, és ez komoly árvízvédelmi beruházásokat is igényel abban az országban, amelynek kétharmada tengerszint alatti területen fekszik, és amely jelentős területeket hódított már el a tengertől a világ legnagyobbjai közé tartozó népsűrűsége miatt is.

A jelentés szerint 2100-ra akár 1,3 méterrel, 2200-ra 2-4 méterrel is emelkedhet az Északi-tenger szintje.

Emiatt a bizottság a jelenlegi gátrendszer kiszélesítését, megemelését és megerősítését javasolja, az évtized végéig összesen mintegy 180 milliárd eurós költségvetéssel. Hozzátette, hogy az árvíz által fenyegetett bevételek nagysága ennek tízszerére becsülhető.

A holland történelem utolsó nagy árvizére 1953-ban került sor a déli deltavidéken, ahol az Északi-tenger elsöpörte a gátakat, és a katasztrófa nyomán közel kétezren meghaltak. Ezt követően kezdődött meg a Delta terv elkészítése és kivitelezése.

Balkenende most hangsúlyozta, hogy a kormánynak mindenképpen vállalnia kell a költségeket, mert gondolni kell a következő nemzedékekre is.
Forrás: MTI