Nemzetközi egyházi konferencia

Többek között a Parlamentben tartja ez évi nemzetközi konferenciáját az Oikosnet, az Európai Egyházak Ökumenikus Laikus Centrumainak Szövetsége pénteken. A programban keddtől csütörtökig vidéki és határon túli konferenciaházak látogatása szerepel - közölt

A Parlamentben pénteken előadást tart Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság elnöke Az egyházak társadalmi helyzete Magyarországon címmel. Bóna Zoltán, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára pedig Az ökumené helyzete Magyarországon címmel - mondta.

A szervezet mintegy félszáz képviselője Európa számos országából előzőleg meglátogatja a berekfürdői, a kecskeméti illetve a nagyváradi konferenciaházat, majd Budapesten a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Székházában tartják meg éves közgyűlésüket, ezzel felvéve a szövetség tagjai közé a Ráday Székházat is - folytatta.

Varga László elmondása szerint az Oikosnet minden évben egy előre meghatározott témát jár körül, az idén az egyházak és a társadalom viszonyát tárgyalják. Tavaly Finnországban a nemzetiségi kisebbségek helyzetét, előtte pedig egyebek mellett a nők társadalmi szerepét vették górcső alá.

A püspökhelyettes utalt arra, hogy az Oikosnet a vallásos témákat tárgyaló konferenciaházak világszintű szövetsége, amelynek európai tagozatában képviseltetik magukat a római katolikus, a református, az evangélikus és az ortodox felekezetek. Megemlítette, hogy a magyarországi egyházakat a szervezetben jelenleg csak a reformátusok képviselik.
Forrás: MTI