Előre tör az Origo

A televíziós, az internetes és a mobiltartalmak közelítésére törekszik az Origo Zrt. - hangzott el a szervezeti változásait előző nap bejelentő társaság keddi budapesti sajtóbeszélgetésén.

"A három képernyő egységében gondolkozunk" - mondta Weyer Balázs igazgató-főszerkesztő, aki megjegyezte: a 15-25 éves korosztályban már nagyobb az internetezésre, mint a tévézésre fordított idő, ami a 18 és 49 év közöttiek esetében is csak negyedórával rövidebb.

Nem akarnak beragadni az internetskatulyába, mert "nem elég az online piacot vezetni" - mondta. Az együttműködésekre vonatkozó kérdésre válaszolva azt közölte, ez leginkább a nyelvfüggetlen tartalmak - így az alkalmazások, adatbázisok - esetében működik, miközben például a képügynökségeknek fizetett összeg "nem akkora tétel, hogy megérje" cégek működését összehangolni.

Fischer András vezérigazgató szavaiból az derült ki: a társaság nemzetközi terjeszkedésben is gondolkozik. "Ekkora méretű országban, ekkora piacon vezető szerepet vállaló társaság esetében teljesen természetes", ha a határon túlra kacsingat - mondta, hozzátéve, ilyen esetben elsősorban a régióban néznek szét.

A Magyar Telekom-csoport tulajdonában lévő Origo Zrt. vezérigazgatója úgy nyilatkozott, el tudja képzelni, hogy kedvezőbb ajánlat esetén a cégbirodalmon kívülről rendeljenek meg bizonyos szolgáltatásokat, noha "nyilván vannak bizonyos dolgok, amiket nem lehet megengedni.

Hétfőn tette közzé a társaság, hogy "a hatékonyabb működés és a médiapiaci kihívásoknak való eredményesebb megfelelés érdekében", Fischer András vezérigazgató javaslatára, átalakul a társaság, és a vállalatcsoport középtávú stratégiai céljai között szerepel - az online hirdetési piacon a piacvezető pozíció megőrzése mellett - hogy jövőre bekerüljön Magyarország első hat médiacége közé
Forrás: MTI