"Szerettem a kokaint"

"Szerettem a kokaint" - ezzel a meghökkentő vallomással állt elő az Oscar-díjas Helen Mirren színésznő egy brit magazinnak adott nyilatkozatában.

A 63 esztendős díva megosztotta a GQ riporterével, hogy egészen a nyolcvanas évek elejéig szippantotta - bár csak módjával - a kábítószert, ám aztán teljesen leállt, mert azt olvasta, hogy a tömeggyilkos náci háborús bűnös, Klaus Barbie bujkálása éveiben kokainforgalmazó volt.

"Szerettem a kokaint. Sohasem vetettem el a sulykot, csak partikon használtam egy kicsit" - mesélte, s tovább gombolyítva a történetet elmondta, hogy amint tudomást szerzett róla, hogy a II. világháború után Dél-Amerikában rejtőző "lyoni hóhér", aki négyezer ember halálában volt bűnös, a kokainüzletből tartotta fenn magát, sohasem nyúlt többé a szerhez.

"Addig a pillanatig nem fogtam fel az egész borzalmas rendszert, ami eljuttatatta a mi brit partijainkra a kokaint" - ismerte el a sztár, aki nyíltan felfedte, hogy az LSD-t és a marihuanát is kipróbálta, de azok nem tetszettek neki.

"Utáltam a doppingszereket. Mindig rettenetesen éreztem magam tőlük: paranoiás és boldogtalan lettem. Egy nap aztán úgy ébredtem, hogy köszönöm, elég volt" - foglalta össze a történet végét Mirren.

A brit magazin legutóbbi számában közölt interjú azt követően jelent meg, hogy a múlt héten publikált statisztikai adatok szerint az utóbbi tizenöt év alatt Angliában jelentősen megnőtt a kokainfogyasztók száma, s a "partidrogként" fogyasztott kábítószer következtében elhunytak száma is. (Míg 1993-ban 23, tavaly már 196 ilyen halálesetet jegyeztek fel Nagy-Britanniában, ahol a legveszélyeztetettebb csoport a középkorú férfiaké - idézte egy brit internetes hírportál.)

A beszélgetés során Mirren arról is beszámolt, hogy Oscar-díjas alakítása, a II. Erzsébetről szóló A királynő címszerepe után mekkora kő esett le a szívéről, mikor meghívást kapott a Buckingham Palotába. "Szerintem ez gesztus értékű volt, ami azt jelentette: Rendben, semmi bajunk a filmmel".
Forrás: MTI