A britpop szégyenfoltja – videóval
Becsöngettek az iskolákban, az évben a kilencedik hónapba léptünk, mindezek örömére elindítjuk első tematikus hetünket a „napi betevő rockvideó” rovatunkban. Méghozzá az ismeretlen ismerősök témakörben.Szeptember első hetében mindennap bemutatunk egy-egy olyan együttest, amely minden bizonnyal nem ismeretlen a zeneszerető közönség előtt. Elképzelhető azonban, hogy névről nem ugrik be sokaknak, csak a zenéjüket – főleg egy-két ismertebb dalukat – hallva.
Angliában biztos nem küszködik ilyen problémával a hétfői választott Blur. A kilencvenes években a négytagú zenekar képviselte az alternatívát a britpop mezején az Oasis muzsikájával szemben. Pontosabban ők birkóztak a dobogó legmagasabb fokáért.
Nem kell feltétlenül nagyon szubjektíven megítélni a két bandát, hogy megállapítsuk: a Blur lényegesen izgalmasabb és kísérletezőbb zenekar, talán egyszer-kétszer mellé is nyúltak. A dal, amit szinte mindenki ismer, ám sokan nem azonosítják velük a mindössze kétperces Song 2. Pályafutása során reklámzenétől a focis játék aláfestésén át sok szerepet kapott. Akinek a címe se segített felismerni, azoknak talán a „Woohoo-s nóta” leírás segít. Vagy a klip.
A másik nagy dobása a brit fiúknak a tejesdobozos videóklip volt. Ennek bemutatásától eltekintünk. Nem azért, mert nem jó, csak mert van másik. Iskolakezdéskor ugyanis ránktör az a fajta nosztalgikus hangulat, amikor élvezettel böngésszük régi kedvenceink videóit a neten. Ezért a Blur egy másik, itthon kevésbé ismert korszakának bemutatására a Ray Cokes féle Most Wantedból egy élő számukat tekinthetik meg a kedves érdeklődők. A showman monológjával kezdve (mely pont arról szól, hogy a brit szigeteken kívül szeretik-e máshol is a bandát). Búcsú a huszadik századtól.