1.635 iskolában rendőrök foglalkoznak a diákokkal

Szeptembertől országszerte útjára indul az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) által szervezett "Iskola rendőre"-program, amelynek keretében 1.635 iskola diákjai, tanárai és a szülők fordulhatnak kérdéseikkel az ott tevékenykedő rendőrökhöz - mondta Benc

Az "Iskola rendőre"-program célja, hogy elérhető segítséget nyújtson a diákoknak, pedagógusoknak és szülőknek. Szeptember-október folyamán a rendőrök felveszik a kapcsolatot azzal az 1.635 iskolával, akik részt vesznek a programban.

Az "iskola rendőre" segítséget nyújt és válaszol a kérdésekre, eljár a szülői értekezletekre, tantestületi ülésekre - mondta Bencze József.A rendőrfőkapitány szerint ez a program sokkal több emberhez eljut, mint a 15 éve elindított - és jelenleg 377 iskolában futó - DADA-program, amely a dohányzás, alkohol, drogok és az AIDS veszélyeire hívja fel a gyerekek figyelmét.

A programmal azt is el szeretnék érni, hogy a felnövő gyerekek segítőként tekintsenek a rendőrökre.
Hétfőn és a következő napokban majdnem minden iskolánál rendőrök, polgárőrök és segítőik ügyelnek az iskolások biztonságos közlekedésére a reggeli órákban és a tanítás végén is. A balesetek megelőzése érdekében a rendőrök fokozottan ellenőrzik majd a gépjárművezetőket, valamint a kerékpárosokat és a gyalogosokat is - mondta Bencze József.

Az "Iskola rendőre"-programot Takács Judit, a XIII. kerületi Rendőr-kapitányság főelőadója ismertette, aki elmondta, hogy a program célja a kisiskolások balesetmentes közlekedésének elősegítése és a gyermekek biztonságát veszélyeztető egyéb tényezők megszüntetése.
Forrás: MTI