Oszter Sándor hatvan éves

Népszerűségét Rózsa Sándornak, a legendás betyárnak köszönhette a most hatvan éves Oszter Sándor. A Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész 1948. szeptember 2-án látta meg a napvilágot.

Gazdag molnárcsaládba született Győrben, apja malmait 1949-ben államosították. A gimnáziumi évek alatt a fiatal Oszter a humán tárgyak iránt érdeklődött, irodalmi versenyeket nyert. 1967-ben, az érettségi évében egy irodalmi pályázatra írt műve a legjobbak közé került, s ez akkoriban azt jelentette, hogy felvételi nélkül bekerült a bölcsészkarra. Ő azonban jelentkezett a Színház-és Filmművészeti Főiskolára is, és oda is felvették, diplomáját 1971-ben kapta meg.

Első munkahelye a Vígszínház volt, 1978-tól a Nemzeti Színház, illetve a Pesti Magyar Színház tagja volt. 1990-től szabadfoglalkozású művész. Jelenleg fellép a budapesti Karinthy Színházban, a Turay Ida Színházban, vidéken Békéscsabán és Szolnokon. Sokoldalú színész, drámai hősöket és karakterszerepeket egyaránt hitelesen formál meg. Játszotta Balázst (Móricz: Nem élhetek muzsikaszó nélkül), Othellót (Shakespeare), a Királyt (Anouilh: Becket), Saint-Juste-öt (Büchner: Danton halála), Caesart (Shakespeare: Antonius és Cleopatra).

Számos filmben is játszott, hírnevét - s a vele járó népszerűséget - a Magyar Televízió híres, négyrészes Rózsa Sándor-sorozatának címszerepe alapozta meg. Láthattuk a Kitörés (1970), a Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1978), 80 huszár (1978), a Jób lázadása (1983), a Vadon (1988) és az Argó (2004) című filmekben, valamint az Ida regénye, a Lili bárónő, a Gyere hozzám feleségül, és az Éjjeli menedékhely című tévéjátékokban.

Művészi munkáját 1983-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1988-ban lett érdemes művész. 1972-ben a San Remo-i filmfesztiválon ő kapta a legjobb férfi alakítás díját, a Kitörésben nyújtott játékáért. 2005-ben lett a Máltai Lovagrend tagja.

Vállalkozóként is volt alkalma kipróbálni magát: két évig volt a parádsasvári ólomkristály-üveggyár tulajdonosa.

Magánemberként nagy vadász, méghozzá olyan, aki az elejtett állatokból szívesen készít étket is. Ma is rendszeresen sportol, naponta izomerősítő gyakorlatokat végez, nyáron vitorlázik.
Felesége, Failoni Donatella, Sergio Failoni karmester leánya, az Olasz Köztársaság Lovagrendjének birtokosa. Lánya, Oszter Alexandra apját követte a színi pályán.
Forrás: MTI