MSZP-s reakció az SZDSZ-nek

A Magyar Szocialista Párt érdeklődéssel várja az SZDSZ konkrét javaslatait az adóscsökkentés igényelt további forrásaira, az állami és szociális kiadások mérséklésére, és más nagy társadalmi kérdések: Pl. a roma integráció, a fenntartható környezettudatos

Az MSZP tudomásul veszi, hogy az SZDSZ ügyvivői testülete jelenleg nem kívánja korábbi döntését megváltoztatni, kormányzati szerepet és felelősséget vállalni.

Elképzeléseinek nyilvánosságra hozásával a miniszterelnök és az MSZP szándéka nem az volt, hogy a politikai és a gazdasági élet bármely szereplője azonnal és feltétel nélkül azonosuljon a kormány politikájának minden részletével, hanem az, hogy teret adjon az értelmes vitának, felelős javaslatok születésének és ütköztetésének.

Ezt kéri és várja a Szabad Demokraták Szövetségétől és másoktól is. A javaslatok megtárgyalására az MSZP kész –ahogy azt az SZDSZ elnöke javasolja- a törvénytervezetek parlamenti vitájában, és a már megindult szakértői, társadalmi és politikai konzultációkon is.

Lendvai Ildikó
az MSZP frakcióvezetője
Forrás: MTI-OS