Dizájnfőváros

Torinó lett 2008-ban a világ dizájnfővárosa, és ezt a címet a világ egyik legrangosabb ipari formatervezési szervezete, az ICSID (International Council of Societes of Industrial Design) először ítélte oda. Ebből az alkalomból több kiállítást is szerveznek

A Magyar Formatervezési Tanács szervezésében hat ország közös installációja, híres tárgyai és animációs filmek várják az érdeklődőket a november 6. és 13. között, a torinói Artintown Galériában látható eseményen - tudta meg az MTI a szervezőktől.

Az észt, a lett, a lengyel, a litván, a szlovák és a magyar kultúra lenyomatai lehetőséget adnak arra, hogy átfogó képet kapjanak a világ számos országából érkező látogatók a régió formatervezésének színvonaláról.

Magyarországot az animációs filmek mellett öt, a múlt és jelen hangulatát idéző, a falakra, a plafonra, és a padlóra pingált tárgy is képviseli majd. A kiállítás teljes grafikai tervét a magyar Szabó Levente készíti.

A megbízást egy tenderen nyerte el a 2006-ban végzett fiatal grafikus. Amint az MTI-nek elmondta, nagyon örül ennek a feladatnak. A hat ország kultikus dizájntárgyait rajzolhatja majd a padlóra, a falakra, a plafonra, ágaiként egy hatalmas, nemzetközi fának. Minden országnak van egy saját színe - ezek függetlenek a nemzeti lobogó színeitől -, Magyarország a zöld színt kapta.

Egy másik csemege is várja a dizájn rajongóit Torinóban. Október 12-ig lehet megtekinteni a Flexibility (Rugalmasság) című kiállítást, amely a Paolo Borsellino utcában, egy korábban börtönként funkcionáló épületben kapott helyet. A börtön a lecsökkent tér emberi életet korlátozó hatására, a városi létre utal.

A magánzárkával szegélyezett folyosón dobhártya-hasogató hangok borzolják az érzékeket. Olyan használati tárgyakat állítottak ki, amelyek "a városi otthonok és munkahelyek életterét képesek harmonizálni" - áll a sajátos prezentáció ismertetőjében. A cél egyértelmű: túlélni a várost - fogalmaznak a szervezők.
Forrás: MTI