Budapest Ösztöndíj Program a közigazgatási utánpótlás kinevelésére

Budapest Ösztöndíj Programot indított csütörtökön a felsőoktatásban tanulóknak a Fővárosi Közgyűlés; az ösztöndíjasok betekintést nyernek a Fővárosi Önkormányzat munkájába, hogy megismerjék a helyi közigazgatás rendszerét, annak gyakorlati folyamatait.

A program célja - amint az az előterjesztésből kiderült -, hogy hozzájáruljon a felsőoktatásban megszerzett elméleti tudás gyakorlatban történő alkalmazásához azzal, hogy szakmai anyagokat, kutatási lehetőségeket biztosít a diplomamunka megírásához, s emellett hozzájáruljon a közigazgatáson belüli hatékony és célirányos utánpótlás kineveléséhez is.

A pályázatra azok a legalább 4,0 tanulmányi átlaggal rendelkező magyar állampolgárok és a magyarigazolvánnyal rendelkező határon túli felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik a Fővárosi Közgyűlés Oktatási és Ifjúságpolitikai Bizottsága által jóváhagyott témák egyikét választották a szakdolgozatuk tárgyának.

A pályázatot a bizottság évente hirdeti meg. A program időtartama legfeljebb 10 hónap, évenként legfeljebb 10 fő vehet részt benne, akik havonta bruttó 50 ezer forintot kapnak majd.
Forrás: MTI