Politológusok: meggyőzhető az SZDSZ

Politológusok szerint meggyőzhető az SZDSZ a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által szerdán bemutatott programcsomaggal, a liberális párt így nagy eséllyel átengedi majd a költségvetést. Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője és Kiszelly Zoltán pol

A két politológus egyetértett azzal, hogy a csomaggal meggyőzhető az SZDSZ, a liberálisok megkapták azt a gesztust, ami után átengedhetik a költségvetést.

Szomszéd Orsolya szerint a miniszterelnöknek sikerült az SZDSZ elképzeléseivel akár össze is hangolható csomagot összeállítani, hiszen írásában Gyurcsány Ferenc ezer milliárdos tételt említ, több lépcsőben. Mint mondta, a kérdés az, milyen stratégiát dolgozott ki az SZDSZ a nyáron.
Ha a liberálisok úgy döntöttek, hogy karakteres ellenzéki politikát szeretne folytatni, akkor teljesen mindegy, mit írt Gyurcsány Ferenc. Az SZDSZ könnyen mondhat nemet, ugyanis Fodor Gábor pártelnök nem szabott meg konkrét feltételeket - tette hozzá.

A politológus szerint két elvárást is teljesít a mostani csomag: egyrészt Gyurcsány Ferenc adós volt a kisebbségi kormány programjával, másrészt az SZDSZ is igényt tartott egy cselekvési tervre.
A két elemző egyetértett abban, hogy a program nem népszerűséghajhász, de számos olyan javaslat van benne, ami a hétköznapokat könnyíti meg.

Kiszelly Zoltán úgy vélte: a programcsomagot a jó irányba tett kis lépésként lehet értékelni. Megjegyezte, hogy a nemzetközi trendnek megfelelően a tervek szerint csökkennek az adók, a választási évben pedig kicsivel jobb lesz az embereknek.

Az adórendszer átalakítására a konvergenciaprogram végrehajtása, illetve az ország versenyképessége szorítja rá a kormányt. A mostani program vízválasztó lehet: Gyurcsány Ferenc visszaszerezheti hitelességét, de ha meghátrál, akkor soha többé nem lesz sikeres a politikában - fogalmazott.

Kiszelly Zoltán szerint a tervezet bemutatása egy kommunikációs offenzíva kezdetét jelenti: Gyurcsány Ferenc ezzel egyrészt elindította az őszi politikai szezont, másrészt elkezdte saját pártelnöki kampányát. Az intézkedéssorozat egészen decemberig tematizálhatja a közvéleményt.
A programcsomag a költségvetés elfogadtatásának eszköze, arra jó, hogy a kisebbségi kormány átvészelje a költségvetés elfogadásának időszakát. Gyurcsány Ferenc valószínűleg majd pártelnökké újraválasztásakor hirdet majd átfogóbb programot - vélekedett a szakértő.

Szomszéd Orsolya azt mondta, a miniszterelnök - érzékelve az eddig bemutatott programok nagy számát - a folytonosságot hangsúlyozta a tervezet bemutatásakor. A folytonosság azonban némiképp sántít, főleg a reformpolitika folytatását illetően, de korábbi szlogenek is eltűntek, mint például a polgárosodás gondolata. A nyugodt építkezésre vonatkozó ígéretet nézve viszont a szöveg illeszkedik a nyár elején megkezdett politikai irányba - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök fokozatos, összesen 1.000-1.200 milliárd forintos adócsökkentési programra tett javaslatot a Népszabadság szerdai számában megjelenő, Megegyezés című írásában, amely szerint már jövőre megemelnék a személyi jövedelemadó alsó sávhatárát, csökkenne a munkáltatói járulék, eltörölnék a vállalati különadót, viszont 16-ról 18 százalékra emelkedne a társasági adó.

A napilapban fizetett mellékletként megjelent írás szerint Gyurcsány Ferenc megegyezést javasol a vállalkozókkal és a polgárokkal a versenyképesség javítása és a gazdasági növekedés gyorsítása érdekében, ugyanis úgy véli, hogy a versenyképesség alapvetően a társadalmi kultúrán múlik, annak befolyásolásához pedig átfogó intézkedésekre van szükség.
Forrás: MTI