Gazdag program

A miskolci Művészetek Háza most először hirdeti meg "A MÜHA Színei" bérletet, amellyel szeptember 9. és 13. között öt különböző műfajú előadást - komolyzenei hangversenyt, dzsesszkoncertet, musicalt, táncprodukciót és színházi előadást - láthat a közönség

Az intézmény műsorának műfaji sokszínűségét reprezentáló bérlet tulajdonosai szeptember 9-én a Miskolci Szimfonikus Zenekar évadnyitó koncertjét hallgathatják meg a Művészetek Házában. A műsort Erkel Ferenc, Kodály Zoltán, Lehár Ferenc és Kálmán Imre műveiből állították össze. Másnap a Magyar Jazz Quartet koncertezik, szeptember 11-én pedig népszerű előadók tolmácsolásában világhírű musicalek csendülnek fel - sorolta a programokat Juhász Rita.

A sajátos bérleti konstrukció negyedik napján az ExperiDance táncegyüttes mutatja be Esszencia című darabját, amely az elmúlt nyolc évben készült produkcióik leglátványosabb részleteiből ad válogatást. Szeptember 13-án - a bérlet utolsó előadásaként - Könnyű erkölcsök címmel komédiát, "színpadi csacsiságot" láthat a közönség Fehér Anna és Lux Ádám szereplésével.

A sajtótájékoztatón Bíró Tibor, a Cine-Mis Kht. ügyvezetője elmondta, hogy szeptember 14. és 21. között immár ötödik alkalommal rendezik meg a Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválját, és a tavalyi évhez hasonlóan ismét a Művészetek Háza ad otthont a filmvetítéseknek és szakmai fórumoknak, workshopoknak.

Újdonság, hogy ezúttal a filmeken túl könnyűzenei koncertek is szórakoztatják az érdeklődőket - tette hozzá.A Cinefesthez kapcsolódva szeptember 7-től 3 hétig a Kortárs Galériában az Iparművészeti Egyetem hallgatóinak munkáiból tekinthető meg egy válogatás, melynek témája a filmplakát, miközben a Művészetek Háza előtti téren és a főutcán Móder Rezső impozáns szobrait láthatják az érdeklődők és az arra járók.
Forrás: MTI