Kerestetik Magyarország legnépszerűbb sörözőpartnere

Kivel söröznél? mottóval indult el hétfőn az az online szavazás, amelyet immár második alkalommal hirdetett meg az egyik sörgyár, hogy kiderítse, a magyarok melyik hazai illetve nemzetközi híresség társaságában kortyolnák el szívesen kedvenc sörüket.

A szavazóknak öt kérdésből álló mini kérdőívet kell kitölteniük a www.dreherrt.hu/portal/kerdoiv_new.php című honlapon. A regisztrálók közül három szerencsés szavazó barátaival utazást nyer, amelyen bepillantást nyerhet a sörkészítés rejtelmeibe. A három fődíj mellett további ajándékcsomagokat is kisorsolnak a szavazók között. Voksolni szeptember 19-én éjfélig lehet.

A szavazók tavaly az ismert musicalszínészt, Dolhai Attilát választották Magyarország kedvenc sörözőpartnerének, akit egy másik ismert musicalszínész Mészáros Árpád Zsolt követett, a harmadik helyen pedig Alföldi Róbert színművész végzett. Az első tíz között volt még Ákos és Fábry Sándor is. A hölgyek közül a legtöbben Jakupcsek Gabriellával és Liptay Claudiával beszélgettek volna tavaly egy pohár aranyló nedű mellett.
Forrás: MTI