Börzsöny Barokk Napok

A világhírű angol historikus együttes, a London Baroque is fellép a kedden kezdődő Börzsöny Barokk Napokon; az ötödik alkalommal megrendezendő négynapos régizenei fesztiválnak az idén Nógrád, Szokolya, Berkenye és Vác ad otthont.

Lachegyi Imre, a szervező Consort Zenei Alapítvány kuratóriumi elnökének tájékoztatása szerint a London Baroque pénteki koncertjét, amely egyben a fesztivál záróhangversenye is lesz, a váci Fehérek templomában rendezik.

Az esten a négytagú együttes igen gazdag programmal lép a magyar közönség elé: Bach, Ha:ndel és Couperin, az európai barokk nagy szerzőinek művein kívül két, talán kevésbé ismert, de annál jelentősebb angol korabarokk mester, John Jenkins és William Boyce darabjai szólalnak meg.

Az együttes munkássága már több mint 30 éve meghatározó a régizenében. Olyan jelentős művészekkel dolgoznak együtt, mint Emma Kirkby vagy a Hilliard Ensemble, amely a tavalyi fesztivál kiemelt vendége volt.

A London Baroque vonósnégyes, alkalmanként csembaló-orgonaművész taggal kiegészülve, szinte minden nagyobb európai fesztiválon részt vett már, és világszerte rendszeresen szerepel tévé- és rádióműsorokban. Turnéztak már Japánban és az Egyesült Államokban is. Repertoárjuk a XVI. századtól Mozartig és Haydnig terjed.

A Börzsöny Barokk Napok első három estéjén jeles hazai régizenei együtteseket és szólistákat hallhat a közönség. A keddi nyitókoncerten a nógrádi katolikus templomban az Accord Quartet és a Sonora Hungarica Consort lép fel. A hangversenyen Bach IV. Brandenburgi versenyének és Musikalisches Opferének részletei között egy fiatal magyar zeneszerző, Zombola Péter erre az alkalomra írott művének ősbemutatója hangzik el, áthidalva ezzel a régizene és a mai kor közötti évszázadokat.

A program szerdán a szokolyai református templomban barokk kamaraesttel folytatódik Lachegyi Imre blockflöte-, Papp Dániel hegedű- és Oláh Aino csembalóművészek közreműködésével.
Csütörtökön pedig a berkenyei templom ad otthont - a Reneszánsz Év programsorozatához is kapcsolódva - a Sebastian Consort reneszánsz hangversenyének, amelyen az alapfelállásban négy hangszeres előadóból álló együttes énekesekkel kibővülve szólal meg.
Forrás: MTI