Ahol Gombóc Artúr sem maradna éhes

A világ eddigi legnagyobb csokoládéból épített szobrát készítették el a Boci csokoládéról híres Szerencsen a vasárnap megrendezett első Országos Csokoládé Fesztiválon.

A rendezvény főszervezője, Koncz Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke, Szerencs önkormányzati képviselője elmondta: a zempléni várost a mai napig a csokoládéval azonosítják, a Boci csoki, a Melódia és a többi ínyencség innen került ki évtizedeken át. A cél az, hogy Szerencs a csoki fővárosa maradjon - tette hozzá.

A csokoládégyár a privatizációt követően a svájci Nestlé konszern tulajdonába került, és bár itt elsősorban csokoládé-alapanyagú italporokat gyártanak, a hagyományt a Bonbon kft. tovább viszi.
Az első csokoládéfesztivál nézői egy Guinness-rekordnak is szemtanúi lehettek: elkészült a világ legnagyobb csokiszobrát. Bár a hitelesítési folyamat még hátra van, az bizonyos, hogy a finomság mindenképp magyar rekord, és a szervezők reményei szerint a világban is a dobogó legfelső fokára kerülhet.

Az alkotást Ekker Róbert képzőművész egy 350 kilogrammos csokoládétömbből faragta ki és Csukás István híres csokoládéevő mesehősét, Gombóc Artúrt formázza meg. A szoborfaragás során lehulló "fölösleges darabok" sem mentek kárba, hiszen a látogatók elmajszolhatták.
Forrás: MTI