"Konzervatív fordulat kell!"

A többségbe került ellenzék előtt a lehetőség, hogy megvalósítsa kampányígéreteit, elérje az adók és járulékok csökkentését - mondta az MDF elnöke szombaton Szombathelyen. Dávid Ibolya szerint a gazdasági szakemberek is egyetértenek a konzervatívok progra

A pártelnök sajtótájékoztatóján kijelentette, az elmúlt hónapok alatt bebizonyosodott, hogy a kisebbségi kormány ebben a formában nem alkalmas az ország vezetésére. Ugyanakkor kételyét fejezte ki az SZDSZ ellenzékiségével kapcsolatban, a liberális párt ugyanis - mint mondta - megtartott néhány kormányzati pozíciót, így az állami vállalatok igazgatótanácsi tagságait és a külképviseleti tisztségeket.

Hangsúlyozta, ha az SZDSZ valóban ellenzékként fog politizálni, akkor politikai fordulóponthoz érkezik majd az ország. A parlamenti ellenzéknek ugyanis eddig nem volt más eszköze, mint a kormány kritizálása. Most viszont itt a lehetőség, hogy országgyűlési többségével élve, kényszerpályára állítsa a kormányt, amely előtt így két lehetőség áll majd, vagy végrehajtja az ellenzék által megszavazott törvénymódosításokat, vagy lemond - tette hozzá Dávid Ibolya.

Álláspontja szerint a legfontosabb lépés az adók és járulékok csökkentése, az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése lenne. Megjegyezte, a gazdasági élet vezetőivel folytatott megbeszéléseken kiderült, a gazdasági szakemberek is támogatják az MDF elképzeléseit.

A pártelnök emlékeztetett arra, hogy az egykulcsos szja minden ellenzéki párt programjában szerepelt, a Fidesz 16, az SZDSZ 20, az MDF 18 százalékos adókulcsot képzelt el. A pártelnök szerint itt a lehetőség, hogy az ellenzéki pártok konszenzusra jussanak ebben a kérdésben, ellenkező esetben kiderül, hogy csupán összevissza beszéltek a választási kampány során.

Dávid Ibolya kijelentette, a jelenlegi politikai helyzetben felelőtlenség volt, hogy az országgyűlés három hónapos szabadságra ment, ez a három hónap ugyanis elég lett volna arra, hogy kidolgozzák az adók és járulékok módosítását.

Hozzátette, az elmúlt hat év a kormány semmittevésével telt el, s az MDF nem támogatja, hogy a ciklus hátralévő két évére pedig az ellenzék semmittevése legyen a jellemző.
Forrás: MTI