- Először is, engedd meg, hogy szívből gratuláljunk neked innen, Magyarországról is!

- Köszönöm szépen!

- Tudsz most beszélni, nem keresünk nagyon későn? (Interjúnk pekingi idő szerint este kilenc órakor készült.)

- Az igazság az, hogy már nagyon koncentrálok a holnapi futamra, ki is kapcsolom a telefonomat.

- Kezdjük a „legegyszerűbbel”: milyen érzés olimpiai bajnoknak lenni?

- Nagyon jó, de nekem most még nem erre kell koncentrálnom.

- Ezt hívják profizmusnak, nyilván a holnapi 500méteres döntőre „gyúrsz”. Mivel töltöd a mai estét?

- Ebben a pillanatban is épp az ötszáz méteres előfutamokat nézem vissza, hogy kik lehetnek az ellenfeleim a holnapi döntőben. Próbálom felépíteni a taktikát, célom, hogy holnap is sikerüljön mindent kiadni magamból, ami bennem van, s hogy minél előrébb végezzek. Győzni nem lesz könnyű, úgy érzem, mindössze tizedek fognak dönteni az első helyek sorsáról.

- Profizmus ide vagy oda, de mégis, mennyire lehet egy ilyen siker után a következő megmérettetésre koncentrálni?

- Hát, erre térjünk vissza holnap! (Nevet.) Ma még csak az ötszáz méter lebeg a szemem előtt, azt kell „felépítenem” magamban.

- Arról akkor ne is kérdezzelek, hogy milyen érzés hősnek, a magyar csapat hősének lenni?

- Én nem vagyok hős, nem is érzem annak magam. Hidd el, ugyanazt tettem, mint amit mindannyian tettünk, csak nekem összejött, másoknak viszont sajnos nem. Ha tehát engem hősnek tartanak, akkor az egész magyar küldöttséget tartsák annak!

- Mennyire élted meg biztos vagy fölényes sikernek ezt a diadalt? Kívülről ugyanis nagyon simának tűnt az ügy…

Azért nem volt az olyan sima, a végét leszámítva. Azt mondhatom, hogy minden a taktika része volt, de azt hiszem teljesen mindegy hogy öt centivel vagy két hajóval nyerek, lényeg a hogy sikerült.

- Akkor tehát teljesen tudatos volt a relatíve „gyengébb” kezdés?

- Az utolsó kétszáz méterre volt megírva az egész forgatókönyv.

- Legnagyobb ellenfeled, a spanyol David Cal mintha kifejezetten morcos képet vágott volna az eredményhirdetésnél… Azért gratulált neked a végén?

- Természetesen. Én egyébként inkább fáradtnak láttam. Állíthatom, gyakorlatilag „meghalt”a pályán a srác. Persze címvédőként nyilván az aranyéremért utazott Pekingbe, természetes, hogy nem esett túl jól neki, hogy nem sikerült. Ezért viszont nem lehet haragudni rá, s nincs kétségem afelől, hogy holnap megpróbál majd visszavágni. (Ő is ott lesz holnap az 500 méteres fináléban- a szerk.)

- Mit szólsz Kozmann Gyuriék szívszorongató sikeréhez?

- Rettenetesen örülök. Nekem egyébként nem volt meglepetés, egész egyszerűen borítékolni mertem volna, hogy meg fogják csinálni a dobogót. Viszont átélni azt, hogy meg is csinálják, hihetetlen élményt jelentett.

- És a vízilabdás fiúkhoz? (A magyar csapat nem sokkal Attila sikere után 11-9-re legyőzte Montenegró válogatottját, ezzel a vasárnapi olimpiai döntőbe jutott.)

- Nagyon fontos, hogy a „gyerekek” bejutottak a döntőbe, én a magam részéről biztos voltam a dolgukban, máskülönben mi a csudának igényeltem volna meg a döntőre szóló tikettet már jó hat nappal ezelőtt? (Nevet.)

- Ezek szerint még kis szurkolásra is jut majd időd Pekingben. De, hogy teljesen előreszaladjunk itt a végére: mikor láthatunk újra itthon?

- Hú, ez jó kérdés. Huszonhatodika előtt azért ne nagyon várjatok…

- Nagyon szépen köszönjük, hogy a szűk program ellenére is szorítottál időt az érted szorítóknak. Köszönjük, és sok sikert kívánunk holnapra!

- Köszönöm szépen.

És amit eddig is tudtunk:

Tudtuk, reméltük, bíztunk benne - és Vajda Attila nem is okozott csalódást. Fantasztikus versennyel írta be a nevét a kenu királyainak listájára. Sőt, most ő az egyetlen, az igazi Kenukirály!

Tudtuk, hogy az 1000 métert mintha neki találták volna ki, esélyes volt. S ezt ki is mondta, nem köntörfalazott. Olimpiai bajnok akart lenni és az is lett.

Kemény volt, hosszú volt - mondta az újdonsült bajnok a Magyar Rádió munkatársának rögtön a futam után. Bizony, az volt. De megcsinálta. Ráadásul fantasztikusan felépített versenyt vívott  az ezer méteres futamon, amit a fehérorosz Menkov kezdett jobban. 750-nél azonban utolért mindenkit a mi fiunk és a onnan már tudták megállítani. Egy hajóhosszal verte a mezőnyt, szép volt Attila!

Vajda Attila ugyanebben a számban az athéni olimpián már bronzérmet szerzett, akkor azonban még újoncnak számított a mezőnyben az 1983-as születésű, szegedi színekben versenyző kenus.

„Érzem, tudom, a kezemben van mind a két szám aranyérme, remélem, Pekingben képes leszek kihozni magamból azt, amire valójában képes vagyok" - nyilatkozta a Attila közvetlenül az olimpia előtt, s boldog az ország, mert félig már beteljesítette jóslatát.

Vajda Attila 1983-ban született, Szegeden. Világ életében Szegeden versenyzett, edzője és nevelőedzője egyaránt az a Vécsi Viktor, aki korábban Attila mellett már Janics Natasát, Horváth Gábort, vagy Joób Mártont is világbajnoki címig vezette.

"Bajnok vagyok!" – üvöltötte a levegőbe Vajda Attila, miután a kenuegyes megnyerése után kiszállt a hajóból. "Úgy jöttem ki, hogy nyerni akarok, s köszönöm egy embernek, aki nem lehetett itt, de fentről figyelt engem, s az egész csapatot. Köszönöm Koló!" – nyilatkozott a döntő után közvetlenül „pekingi elsőnk”. "Nagyon sok erőt adott a küzdeni akaráshoz, nagyon nehéz volt az egész verseny, ő végig velem volt, s az utolsó ötvenen már nem kellett, hogy velem legyen."
Vajda hozzátette, nem gondolta volna, hogy ő szerzi a magyar küldöttség első aranyát.
"Arra gondoltam, hogy a kajakosok, kenusok között én leszek az első. Az volt a lényeg, hogy a táv elején az elsőkkel menjek, s végét meg tudjam nyomni. Ehhez nincs mit hozzátenni, fantasztikus érzés, csak így tovább!"

Vajda Attila legjobb eredményei a mai napig: egyszeres világbajnok (C-1 1000m, 2007), Európa-bajnok (C-1 1000m, 2007), olimpiai bronzérmes (C-1 1000m, 2004).