Időközi polgármester-választást tartanak

Polgármestert választanak a Zala megyei Pusztaszentlászlón vasárnap, mert a volt polgármester jogviszonya megszűnt, a tisztségével kapcsolatban elkövetett bűncselekménye miatt - tájékoztatta a település körjegyzője csütörtökön az MTI-t.

Az időközi választáson két független jelölt indul: Tóth András, Pusztaszentlászló volt főállású polgármestere és Varga János alpolgármester, aki április óta látja el a polgármesteri feladatokat. A 660 lakosú település irányítását mindkét jelölt tiszteletdíjasként kívánja ellátni.

A falu 560 választópolgára reggel hat és este hét óra között adhatja le voksát.
A perről Beznicza Árpád, a megyei bíróság sajtóreferense korábban az MTI-nek elmondta: 2007 márciusában Tóth András akkori polgármester a falugyűlésen "beszari alaknak" nevezte az egyik képviselőt és kijelentette, hogy valótlanságokat állít.

A bíróság nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértés miatt Tóth Andrást bűnösnek találta, de nem tiltotta el a közügyek gyakorlásától, ezért indulhat polgármester-jelöltként az időközi választáson.
Szilvás Istvánné körjegyző megjegyezte: a törvény szerint a jogerős bírósági ítélet kihirdetésekor - 2007. december 11-én - Tóth András jogviszonya megszűnt. Ennek ellenére hivatalában maradt és a járandóságait is felvette mindaddig, amíg az ítéletről szóló értesítést - 2008 áprilisában - a bíróság megküldte a söjtöri körjegyzőségnek.

A volt polgármestert a képviselő-testület arra kötelezte, hogy fizesse vissza a december 11-után felvett köztisztviselői juttatásokat és járandóságokat. A döntés ellen Tóth András fellebbezést nyújtott be: az ügyet a munkaügyi bíróság várhatóan szeptemberben tárgyalja.
Forrás: MTI