Az MDF kötelező betétdíjat javasol a palackokra és italdobozokra

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) kezdeményezi a kötelező betétdíj bevezetését a palackokra és italdobozokra - jelentette be Katona Kálmán, az MDF országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Elmondta: a kötelező betétdíj létjogosultságát alátámasztja, hogy a gyűjtőszigetekre alapozott szelekció nagyon drága, alacsony hatékonyságú, és nemkívánatos szemétdombokkal lepi el Budapestet.

A lakosság egyre nehezebben viseli el a rendetlenséget, különösen vasárnap esténként elviselhetetlen a helyzet - fogalmazott a politikus, aki a sajtótájékoztatón olyan képeket mutatott, amelyeken a szelektív hulladékgyűjtők mellett hatalmas kupacban áll a szemét.

Katona Kálmán szerint, ha betétdíjas lesz a csomagolás, akkor a fogyasztó visszaviszi a palackot a vásárlás helyére, vagy a központi gyűjtőhelyre.

A visszavételi díj lényegében a csomagolás visszaszolgáltatási díja - közölte. Hozzátette: a szelektív hulladékgyűjtő-szigetes rendszerben maximum 25 százalékot tudnak visszagyűjteni, ezért ez kevésbé hatékony.

Az MDF által kiosztott anyagban szerepel az is: a kötelező visszavétel bevezetésével sokkal nagyobb mennyiségű és sokkal jobb minőségű másodnyersanyaghoz jutna az ipar.

Mint elmondta, a környezetvédelmi bizottság elnökeként már beszélt a bizottság alelnökeivel, a szaktárca államtitkárával pedig két héten belül találkozik, hogy tárgyaljon az MDF javaslatáról.
Kiemelte: bízik benne, hogy az őszi ülésszakban a pártok közös javaslatként tudják majd beterjeszteni a parlament elé a kötelező betétdíjról szóló törvényjavaslatot.

A kötelező betétdíjat alkalmazó országokban, mint Németországban, Norvégiában, Dániában, Svédországban, a hulladék szelektív begyűjtési aránya a magyarországi tíz százalékhoz képest néhol 90 százalék feletti - hangsúlyozta.

Az ellenzéki politikus beszélt arról is, hogy a budapesti csapvízben megtalálható mindaz az ásványi anyag, ami az üzletben vásárolt palackos ásványvizekben van.
Forrás: MTI