Lemondott mandátumáról Dancs Gábor

Lemondott fővárosi képviselő-testületi mandátumáról Dancs Gábor szabad demokrata politikus, aki az MTI-nek szerdán azzal magyarázta döntését, hogy ajánlatot kapott a versenyszférából.

"A politika után szakmai vonalon szeretném folytatni a pályámat" - nyilatkozta; hozzátette, nem politikai, hanem magánéleti okok állnak döntése hátterében.

Emlékeztetett arra: a képviselőséggel együtt frakcióvezető-helyettesi, közlekedési tanácsnoki és bizottsági megbízatásai is megszűnnek.

Mint mondta, a lépésről kedden telefonon tájékoztatta John Emese fővárosi SZDSZ-frakcióvezetőt, de a képviselőcsoport következő ülésén, ahol a téma napirenden szerepel, részt vesz majd.
Az MTI kérdésére a leköszönt városatya úgy nyilatkozott: tudomása szerint pártja ügyvivői testülete Szabadai Viktort, a párt fővárosi elnökét jelöli a helyére.

Dancs Gábor legemlékezetesebb politikai konfliktusa az volt, amikor február végén határozatlan időre, azonnali hatállyal leállította a BKV Zrt.-nél zajló paraméterkönyv-készítési munkálatokat, s az ez ügyben tervezett további szakmai-kerületi egyeztetéseket.

Akkor arra hivatkozott: Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes válságtanácskozást hívott össze a paraméterkönyv készítésével kapcsolatban. Mint mondta, ezen a megbeszélésen ő vette át a szocialista főpolgármester-helyettestől a paraméterkönyv előkészítésének politikai felügyeletét.

Szocialista politikusok már aznap úgy nyilatkoztak, hogy Hagyó Miklós nem adott át semmilyen hatáskört, csupán arra kérte Dancs Gábort, hogy a szervezeti szabályzatban rögzített feladatának megfelelően közlekedési tanácsnokként vegyen részt a második körös szakmai és kerületi egyeztetéseken.

Demszky Gábor főpolgármester másnap azt közölte: Hagyó Miklós feladata volt a végleges paraméterkönyv-tervezetet elkészítésének felügyelete, ezt a munkát pedig nem ruházhatta át. Mint akkor kifejtette: reményei szerint Dancs Gábor és Hagyó Miklós felül tudnak emelkedni a közöttük kialakult vitán.
Forrás: MTI