910 millió forint a városoknak, a művészetnek és a tudománynak

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) áprilisban összesen 910 millió forint értékben hirdetett pályázatokat a Reneszánsz Év keretében. Az összegből egyebek mellett új szellemű zenei, színházi és irodalmi alkotások elkészítését, tudományos konferenc

Az irodalmi reneszánsz pályázat az ország irodalmi emlékházainak infrastrukturális fejlesztéséhez, új, közösségformáló színterek kialakításához nyújt lehetőséget 120 millió forint összértékben - mondta Schneider Márta, hozzáfűzve, hogy a pályázat révén az iskolák és az emlékházak együttműködése hatékonyabbá válhat.

Felidézte, hogy a Mátyás, a király képregény-pályázat az egyik legsikeresebb és újító szellemű kiírás volt, melyre 49 mű érkezett be. Az én Mátyás királyom című kispróza pályázatra 33 meghívásos pályamű mellett 199 írás érkezett be. A nyertesek között összesen több mint egymillió forintot osztanak szét. Schneider Márta hozzátette, hogy a nyertes alkotásokat szeretnék kiadni nyomtatott formában is.

A szakállamtitkár szerint a zenei pályázat célja a fiatal tehetségek és kulturális menedzserek külföldi továbbtanulásának támogatása, nemzetközi karrierjük elindítása. Schneider Márta szerint ez "hiánypótló kezdeményezés", hiszen kevés magas szinten képzett kulturális menedzser tevékenykedik Magyarországon. A pályázaton 14-en indultak.

A 60 millió forint összértékben meghirdetett A reneszánsz a mai színház tükrében pályázat célja az európai reneszánsz történelmi, kulturális, írott és tárgyi emlékeihez kapcsolódó, erre az alkalomra készült produkciók létrehozása volt. A 72 beérkezett darabból 23-at választott ki a zsűri.

Schneider Márta a 130 millió forint összértékben meghirdetett Városok reneszánsza pályázattól várja a "legizgalmasabb és leglátványosabb eredményt". A 100 millió forint keretösszegű, a maradandóság igényével létrehozandó művek támogatására, felújítására kiírt pályázatra 112 érvényes pályamunka érkezett be. A pályázat 85 település köztereinek esztétikai megújulását segíti elő.

A szakállamtitkár tájékoztatása szerint a 30 millió forint értékben meghirdetett public art pályázat célja, hogy a vidéki nagyvárosokban is szerepet kapjanak azok a műalkotások, amelyek a kortárs magyar kultúrában szellemi frissülést, a kortárs művek befogadása terén pedig új befogadói szemléletet hoznak az urbánus kultúra megújításával.

A projektben Debrecen, Dunaújváros, Eger, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged, valamint Szombathely vesz részt, a nyolc városban összesen 24 public art művet láthat majd a közönség szeptember 13. és október 6. között. Schneider Márta beszámolt arról is, hogy A helység szelleme pályázat keretében a hivatásos tervezőművészek és a települési önkormányzatok az adott település arculatát próbálják megtervezni.

A kiosztott írásos összegzés szerint a tudományos pályázatok célja Mátyásnak, a reneszánsz uralkodónak és korának méltó emléket állító tudományos programok szervezése és tudományos kiadványok megjelentetése. A Reneszánsz Évhez kötődő tudományszervezési feladatokat a Reneszánsz Programirodával együttműködésben a Balassi Intézet koordinálja. Az új kutatásokat és kutatási eredményeket bemutató kiadványok megjelentetéséről szóló pályázatra 118 munka érkezett be, közülük 60 kap támogatást 57 millió forint értékben.

Több művészeti és tudományos pályázat eredménye még nem ismert, a 910 millió forintos keretösszeg ezek forrását is tartalmazza. Reneszánsz túrák szervezésére 200 millió forint összértékben
lehetett pályázni.

A kulturális szakállamtitkár kitért az őszi programokra is. Szeptember 12-én a miskolci Kohászati Múzeumban a Fazola-napok keretében Alkotó tűz virágai - A kovácsoltvas reneszánsza címmel nyílik kiállítás. Szeptember 15-től látható a Fővárosi Levéltárban A neoreneszánsz építészet Budapesten című tárlat, míg a műszaki múzeumok reneszánsz kiállítása Új írásbeliség címmel szeptember 18-tól várja látogatóit.

A Petőfi Irodalmi Múzeum októbertől fogadja a Reneszánsz találkozások, virtuális utak című kiállításra vendégeit, a Néprajzi Múzeumban pedig november 14-én nyílik meg a Legendás lények, varázslatos virágok című tárlat. Az Országos Széchényi Könyvtár Magyar tipográfia az ezredfordulón innen és túl című könyvművészeti kiállítása szeptember 4. és október 31. között látogatható.
Forrás: MTI