Vége a Szigetnek, indul a takarítás

A Sziget fesztivál zárónapján, vasárnap este a The Killers koncertje után megkezdték a Nagyszínpad bontását, hétfőn napközben pedig az utolsó látogató is elhagyja a Hajógyári-sziget területét - közölte a fesztivál sajtófőnöke az MTI-vel.

A korábbi évek tapasztalata alapján dél körül, kora délután hagyják el az utolsó szigetlakó sátorozók is a fesztivál területét - mondta Vető Viktória az MTI kérdésére.

Közlése szerint a fesztivál programhelyszíneinek bontása és a Hajógyári-sziget takarítása 2 hetet vesz igénybe, és utána indulnak meg a kertészeti helyreállítási munkálatok.

A nulladik nap és a fesztivál öt napja alatt a látogatók száma elérte a 2005-ös és 2006-os, akkor még hét napos fesztivál 385 ezres rekordját. Három napon is megdöntötte a fesztivál a korábbi napi látogatórekordot, azaz több mint 65 ezer látogattak ki a Hajógyári-szigetre. A legtöbben az R.E.M. fellépésének napján voltak, összesen 70 ezer fesztiválozót szórakoztatott a Sziget - így szombaton ki kellett tenni a "megtelt" táblát.

A fesztiválról 314 külföldi médium tudósított, melynek képviselői 44 országból érkeztek a Szigetre.
Vető Viktória arról is beszámolt, hogy az idén a tavalyinál kevesebb volt az elveszett tárgy.

"A szigetlakók becsületességét jelzi, hogy adtak le olyan tömött pénztárcát, amiben közel 200 euró volt, de volt olyan pénz is, ami csak a pénzváltó bizonylatba volt betekerve" - közölte a sajtófőnök.
Érdekességként megemlítette, hogy a házasságkötő sátorban naponta 300 frigy született.

A legaktívabbak a francia szigetlakók voltak, akik külön ceremóniát is kerekítettek a házasságkötéshez. Egy "egóbajnok" saját magát vette el és egy édesszájú a nutellájával kötött házasságot - emelt ki furcsa eseteket a sajtófőnök.

Az egészségügyi bázis beszámolója szerint komolyabb problémák nélkül telt a Sziget. Az orvosok és ápolók a "szokásos" sérülésekkel - bokaficammal, zúzódásokkal, horzsolásokkal - találkoztak leginkább, és a korábbinál kevesebb fiatalt kellett ellátniuk azért, mert többet ittak a kelleténél - tudatta Vető Viktória.
Forrás: MTI