Második és döntős a férfi kajaknégyes

Az 1000 m-es férfi kajaknégyes második helyen végzett előfutamában, így bejutott a pénteki döntőbe a pekingi olimpián.

Magyarország kétszeres címvédő ebben a számban, de a Sydneyben és Athénban győztes egységből csak Vereckei Ákos maradt hírmondónak, hozzá ezúttal - a többfordulós válogatók végén - a vezérevezős Sík Márton, valamint Beé István és Bozsik Gábor csatlakozott.

A kvartettnek kevés ideje volt a felkészülésre, de tagjai egyöntetűen azt állították, hogy éremért érkeztek a játékokra, s hogy esélyesek lehetnek a dobogóra, azt hétfőn máris bizonyították.

Előfutamukban a németek, az ausztrálok, a fehéroroszok és a házigazdák hajója kapott helyet, az ötösből hárman kerülhettek egyenes ágon tovább. A magyar egység jól beosztva erejét, remekül lapátolta végig a távot és végül a németektől alig lemaradva ért a célba, ez pedig biztos továbbjutást eredményezett.

"Azt beszéltük meg, hogy maximumot nyújtunk. Itt még kint, tehát több mint másfél hete, nem is mentünk pályát, a szervezetünknek szüksége volt arra, hogy ilyen terhelést kapjon. Reméljük, hogy pénteken még jobban megyünk, mert még jobb állapotban leszünk. Érezzük, hogy a forma még nincs a csúcson, itt a végén sajnos már nem volt erőnk.

 Megbeszéltük, hogy ha tudjuk, nyerjük meg a futamot, a németekkel csináltunk egy nagy reszelést. A végén nem maradt bennünk, de szerintem a formában még van tartalék" - foglalta össze a történteket és a kilátásokat Bozsik Gábor.

"Az utolsó 150 méterig tökéletesen mentünk, irányítottuk a versenyt. Igazából nem tudom, mi történt 850-nél, én csak azt éreztem, hogy megy le a csapás, lassulunk, holott pont ott kellene egy utolsót indítani, egy úgynevezett véghajrát. Az utolsó előtti állomásnál tartunk a hajó összerakásában, az utolsó a döntő lesz" - nyilatkozott Vereckei Ákos.


Az olimpiával kapcsolatos híreket folyamatosan online lehet hallgatni a Pont FM 88.1 Rock & Sport rádión, amit az alábbi címen lehet elérni: http://www.hirextra.hu/banners/pontfm.m3u.
Forrás: MTI