Már nem bánkódnak a szinglik

A házasság boldoggá tesz - ezt évtizedek óta hangsúlyozzák a boldogságkutatók. Sőt, a házastársak ritkábban kerülnek kórházba és tovább élnek, mint az egyedülállók. A szinglik azonban, úgy tűnik, felzárkóznak: már csaknem ugyanolyan boldogok, mint a házas

Hui Liu és Debra Umberson 1,2 millió amerikai közérzetét értékelte ki az elmúlt harminc év adatai alapján. Az eredmény pedig azt mutatja, hogy a férjezett nők és a nős férfiak még mindig valamivel ritkábban betegszenek meg, mint az egyedülállóak, de a különbség egyre csökken.

Ez pedig nem csak azon múlik, hogy az emberek manapság papír nélkül élnek együtt. Az igazi szinglik is jobban érzik magukat a bőrükben - támasztja alá a rotterdami egyetem boldogságkutatója, Ruut Veenhoven. Ő eurobarométer-adatokat elemzett, és hasonló eredményre jutott, mint amerikai kollégái - írta a Süddeutsche Zeitung című német lap internetes kiadása.

Az egyedülállóak jobb egészségének és boldogságának egyik legfontosabb oka, hogy már nem bélyegzi meg senki őket azzal, hogy nem kellenek senkinek - ugyanis egyre népesebb a táboruk. Így egyedülállónak lenni ma már sokkal kevesebb stresszel jár, és ez az egészségre is jó hatással van. A házasok boldogságának okaként pedig pont a kevesebb stresszt és a nagyobb megelégedettséget nevezték meg mindig a kutatók.

A férfiakra egy házasságban vigyáz a nő, cserébe biztos egzisztenciát kap. Időközben a mai emancipált világban az egyedülálló férfi pátyolgatását mások is elvégzik - barátok vagy professzionális segítők, mondja Liu. A nők pedig maguk is jól elboldogulnak anyagilag.
Forrás: MTI