Az OCÖ segít

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) együttérzését fejezi ki a Vámosgyörk és Gyöngyös közötti balesetben elhunyt öt ember családjának és anyagi támogatást nyújt a hátramaradottaknak - közölte Kolompár Orbán, a szervezet elnöke az MTI-vel szombaton.

A tragikus baleset csütörtökön történt. Egy személygépkocsi olyan helyen hajtott a sínekre, ahol sem vasúti átjáró, sem út nem vezet a túloldalra, s az autóba belerohant a Gyöngyös felé közlekedő vonat. A kocsiban két felnőtt mellett egy 14, egy 15 és egy 16 éves fiú utazott, ők családtagok voltak, s valamennyien a helyszínen életüket veszették.

Kolompár Orbán elmondta, hogy a hátramaradott családtagoknak anyagi támogatást adnak temetési, illetve egyéb költségeik fedezésére. Az OCÖ elnöke hangsúlyozta: egy tragédiában nem az számít, hogy az érintettek tartoznak-e valamilyen nemzetiséghez, mert a bajban önzetlenül, felebaráti szeretettel, emberséggel kell tudni segítséget nyújtani.

A roma érdekképviseleti szervezet ez év április közepén, amikor a Veszprém megyei Tüskeváron lakástűzben életét vesztette egy nem roma család mindhárom kisgyermeke, szintén anyagi támogatást adott a szülőknek.
Forrás: MTI