Tigrics és DJ Dork a fesztiválon

Azok a fesztiválozók, akiknek elegük van a slágerekből, a "kézfelemelős" dj-kből és szeretik a megszokottól eltérő hangzásokat, jól teszik, ha hétvégén ellátogatnak a kísérleti elektronikus zenét építő Tigrics és a frankhegyi techno bulikról ismert DJ Dor

A kísérleti zenéhez jó adag nyitottság és befogadóképesség szükséges - talán éppen ezért tartozik a kevésbé populáris zenék közé hazánkban. Tigrics munkáját nehéz szavakba önteni, live actjei, számai leginkább hangulatokat közvetítenek.

"A minimalista motívumok repetitív körforgását meg-megtörő, zavaró hangok cikázása, motoszkálása, kattogása, a felszedett zajok sercegése-percegése és a rárakódó dallamfoszlányok fokozatosan fordítják magába a hallgatót, akit a szórványosan felbukkanó - technós, drum and basses, hiphopos - ritmusszerűségek, illetve a helyenkénti +dallamorfok+ sem tudnak kizökkenteni belső világutazásában" - írta róla egy programajánló korábban.

Bereznyei Róbert, vagyis Tigrics pályafutását a Rianás nevű ambient formációban kezdte, majd saját zene készítésébe fogott. 2002 óta jelennek meg munkái, köztük a Drapdap és a Compact Disco. Rendszeres fellépő a hazai és nemzetközi kísérleti zenei kiválóságokat felvonultató magyar X-Peripheria és Ultrahang fesztiválnak. Tigrics szombaton, a zeneileg egyik legizgalmasabb helyen a Cökxpon Ambient Sátorban építi fel zenei makettjét.

Szintén fellépett már az X-Peripherián a hazai underground techno közösség kedvelt dj-e, Dork, azaz Berkes Dóra, aki a frankhegyi partik egyik alapítójaként kezdett el zenélni 1996-ban; egyik meghatározó alakja az underground techno első generációjának.

Az első pillanatoktól kezdve a techno egy mélyebb irányvonalát népszerűsítette a partikon. Dj-vé válása egy 1996-os, a híres német klubba, a Trezorba történt látogatásra vezethető vissza, ami a mai napig meghatározó élménnyé vált számára.

"Szettjeivel olyan közös nevezőt teremt, amellyel a techno új nyelvként használható. A valóság falait lebontva utat jelöl ki egyfajta kommunikációhoz, amely túlmegy a szavak világán, mely inkább elválasztja az egyéneket" - olvasható honlapján.

Dork zenéje mély és meditatív, de egyúttal határozott és őszinte technóként jellemezhető. Az indusztriális hangok világa fontos szerepet játszik a munkájában, akárcsak a kísérletező hozzáállás. Mixei a Detroit technóból, a Chicago gettotechből, a kísérleti technóból és Detroit electróból építkeznek.
Forrás: MTI