Rétesfesztivál

A Szatmári Fesztivál egyik legnagyobb gasztronómiai bemutatóját, a rétesfesztivált augusztus 19-én rendezi meg Tiszakóród - közölte Károlyi Kálmán, a település polgármestere pénteken az MTI-vel.

A térség határon inneni és túli szakácscsapatai várják az ínyenceket, s kínálják majd a sok rétegbe hajtogatott, hártyavékony tésztából és sokféle töltelékből készült süteményt - mondta az önkormányzati vezeti.

Kiemelte: természetesen feltálalják az ukrajnai Kárpátalja, illetve a romániai Nyugat-Erdély különleges, ízben, készítési módjában és töltelékében eltérő réteseit is.
A kárpátaljai süteményt a csetfalvai, míg az erdélyit a szamoskóródi szakácscsapat készíti és kínálja majd.

A tiszakóródi rendezvényen, amely 19-én 10.00 órakor kezdődik a község központi területén, a híres szatmári diós, szilvás és szilvalekváros rétest is megsütik. Emellett más ízesítésben is valóságos sütemény-kavalkád várja a torkos résztvevőket.

Károlyi Kálmán elmondta még: az egész napos kóstolást kulturális program egészíti ki, énekesek, zenekarok és táncosok lépnek fel, majd hajnalig tartó bál zárja a tiszakóródi rétesfesztivált.
Forrás: MTI