Pars Krisztián döntős

A kalapácsvető Pars Krisztián az első helyen jutott be a vasárnapi döntőbe a pekingi olimpián. A világranglista második helyén álló magyar atléta második kísérlete 80,07 méter volt, amivel teljesítette a fináléba kerüléshez szükséges szintet (78 m). Össz

"Megzavart, hogy a szervezők nem engedték elvégezni a két bemelegítő dobást, pedig ez előírás minden versenyen - mondta az MTI-nek a szombathelyi dobó. - Egyet dobtam, azután pedig már nem került rám újból a sor, mert elkezdték a selejtezőt. Ezért rontottam el az első kísérletet. Az eset miatt hivatalosan tiltakoztunk is."

Pars hozzátette, jó formában érzi magát, sikerült az akklimatizálódás, s nyugodtan várja a finálét.
Az esélyesek közül a címvédő japán Murofusi Kodzsi (78,16 m), a háromszoros világbajnok fehérorosz Ivan Tyihon (79,26), a Sydneyben aranyérmes lengyel Szymon Ziólkowski (79,55), valamint a tavalyi oszakai vb-n második szlovén Primoz Kozmus (79,44) is biztosan jutott tovább.
A kalapácsvetés vasárnapi döntője magyar idő szerint 13:10 órakor kezdődik.

Az olimpiával kapcsolatos híreket folyamatosan online lehet hallgatni a Pont FM 88.1 Rock & Sport rádión, amit az alábbi címen lehet elérni: http://www.hirextra.hu/banners/pontfm.m3u.
Forrás: MTI