Rendszám-razzia

Rendszám-razziát tart a rendőrség Budapesten; egy hónapon keresztül ellenőrzik a rendszám nélkül közlekedő autósokat és motorosokat - mondta Komáromi Endre, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője az MTI-nek szerdán Bu

A motorosrendőrök ellenőrzik és bírságolják azokat a motorkerékpárosokat, akik vagy felhajtott rendszámmal, vagy rendszám nélkül közlekednek; illetve a rendszám nélkül közlekedő autósokat is - közölte Komáromi Endre, egy a Sziget fesztiválon tartott kerekasztal beszélgetés után.
A rendőrök a közlekedési hatósággal együttműködve a motorok zajkibocsátását is ellenőrzik - tette hozzá.

Az akció hétfőn indult és egy hónapig tart. Összesen ötven motorosrendőr vesz részt az ellenőrzésben. A razziát azért mostanra időzítették mert a nyár miatt nagyon sok a motoros az utakon, ráadául sok közülük igyekszik elrejteni a rendszámát - mondta a főosztályvezető.

A helyszínen 20-30 ezer forintos bírságot szabhatnak ki a rendőrök. Ha egy autón nem látszik a rendszámtábla, az szabálysértés, motor esetében pedig bűncselekmény - tette hozzá Komáromi Endre.Egyelőre nem lehet tudni, hogy a júniusi hasonló akcióval milyen eredményeket értek el - fűzte hozzá.
Forrás: MTI