MDF: módosítsák a KRESZ-t

Az MDF ismét javaslatot tesz a KRESZ módosítására, eszerint a kezdő autósoknak egy évig a tanulóvezetőket jelző T betűt kellene gépkocsijukra ragasztani - mondta Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője szerdán Budapesten, egy autókereskedésben tar

Pettkó András egy évvel ezelőtt, friss jogosítványa birtokában kirakta autójára a T betűt, amelyet az MDF által javasolt idő lejártával, a sajtótájékoztató keretében, Herényi Károllyal, a párt frakcióvezetőjével együtt levett onnan.

Az ellenzéki képviselő, ugyanúgy, mint egy évvel ezelőtt, most is elmondta, hogy pártja megfontolandónak tartja azt a gyakorlatot, hogy a friss jogosítvánnyal rendelkezők mellett meghatározott ideig egy tapasztalt autós üljön vezetés közben.

Hozzátette: első nagyobb vidéki útjára tapasztalt autósok, Herényi Károly és Dézsi Mihály, az MDF rendészeti kabinetjének vezetője kísérte el.

Herényi Károly kiemelte: a közlekedési morál, a közlekedési állapotok híven tükrözik a magyar társadalom pszichés állapotát.

Mivel az MDF tavalyi felhívása eredménytelen maradt, a párt újból arra kéri a kormányt, hogy a közúti közlekedés szabályairól szóló 1975-ös rendeletet ősszel egészítse ki a T betű egyéves kötelező használatával - mondta a frakcióvezető.

Dézsi Mihály azt mondta: azt szeretnék, ha Magyarországon is bevezetnék azt a szabályt, hogy 21 éves kor alatt ne lehessen 1.400 köbcentinél erősebb motorral felszerelt gépkocsit vezetni.

Hozzátette: ezzel a javaslattal és a T betű használatával azt szeretnék elérni, hogy csökkenjen a kezdő autóvezetők baleseteinek száma.
Forrás: MTI