Vízilabdalabda

A magyarok vízilabdájától ments meg, uram minket! – mondhatták már az első negyed közepén a görögök. Posszeidon, az olimposziak tengerura vagy kedvenc iszapillatú moszatágyán szunyókált, vagy egy mélytengeri árokban bulizott a sellőlányokkal, mert n

Görögország és Magyarországország. Meg vízilabdalabda! Végre van miért nézni a sípládát! Meg felkelni a koránreggelben. A szélesvállú magyar legények úgy elpáholták Zeusz mediterrán népét, mintha legalábbis nem az ő vizeikben született volna Posszeidon, a haragvó tengeristen. A vizekből felemelkedő szigonyos főfickó vízilabdás rokonait a legföljebb vasvillás felmenőkkel rendelkező Puszta Népe tanította meg, hogyan is kell uralni a vizet.

Pedig a vízilabda oly mérhetetlenül egyszerű sport. Nem is értem szegény görög fetapusztítók miért nem sajátították el eddig a szabályait. Először is kell hozzá egy emberrel töltött kapu. Na, itt volt az első hiba. A görög kapusnál szerintem Szávay Ági is jobban védett volna – teniszütő nélkül is. Az a szegény ember csak hadonászott, mint madárijesztő a varjak ellen, körülbelül olyan hatékonysággal. Többször találhatta volna meg a kínai kommunista párt kiadványaiban a demokrácia szót, mint a felé tartó labda pontos helyét. Ha voltak halász ősei, most hasznát vehette a genetikus emlékezetnek: a hálóból precízen sűrűn kellett kibogoznia a játékszert.

Persze nem minden az ő hibája. Honfitársaink olyan össztűz alatt tartották a kapuját, akár Tróját Agamemnón hadserege. Igaz ott görög ment görög ellen – és végül nyert a ravaszság. A pekingi vizeskocka nagy dézsájában szó sem volt erről. Nyílt és totális bogyódömping érte a spártai harcosok leszármazottait, akik hamar rájöttek, ez így nem mehet tovább. Pedig ment. Mint a vízfolyás Kásás Tomi izmain.

Aztán kell még ehhez a sporthoz némi úszás-tudás. Ahhoz ugyanis, hogy haladni tudjon az ember a vízben – mert, hogy evolúciója már millió évekkel ezelőtt a szárazföldre kényszerítette – bizony ez a legjobb módszer (hacsak nincs motorcsónakunk, de az nem ér.). Na jó, a görög barátaink sem süllyedtek el a medence zajló habjaiban, de egyik negyedben sem tudták elhozni a labdát előlünk, és úgy egészében semmiféle vízmozgásban nem voltak versenyben. Aztán ahhoz is kell úszni tudni, hogy ilyen nagy verést valahogy meg-ússzanak. Nem sikerült.

A vicc az egészben, hogy nálunk senki sem volt legjobb. A vízbecsobbanó tizenkét fiú közül csupán kettő nem dobott gólt. Mindenki más beköszönt Hellasz gyenge védművei mögé. Ez azért bíztató, mert ha például Görbicz nem hozza magát, akkor a kézislányok igencsak nyögvenyelősen tudnak győzelmet kicsikarni. A vizes fiúknál ez nem áll fönn. Szegény görögök. Ha Benedek Tibire váltottak, Varga Daninak sült el a keze, ha Molnár Tamást préselték víz alá, akkor Biros Peti lőtte keresztül az egész kínai fővárost.

Ha tudunk így játszani, akkor meg!? Ugye értik... Akkor ezt kell és le van a gond. Nem kell itt hagyni, hogy mindenféle fürdőgatyás fazon, amolyan pszeudóizmos figurácska gólokat dobáljon szent hálónkba. Tapossák csak a vizet, megy egymás lábujját négyszer hét percig, ahol akarják, mi addig megoldjuk az eredményjelző fényeit.

Posszeidon, ha létezne, a meccs után könnyeivel megtölthetné az Égei-tenger egész medencéjét… igaz, már amúgy is tele van rengeteg sós vízzel. Ha viszont istenpajtás nem létezik, akkor pedig bánata sincs. Csak szegény görögöknek.