Eladják a Beatles szerződését

Brian Epstein Beatles együttessel kötött menedzseri szerződése kerül kalapács alá egy londoni árverésen szeptemberben.

A négyoldalas dokumentumot 1962. október 1-jén írta alá John Lennon, George Harrison, Paul McCartney és Richard Starkey (azaz Ringo Starr). A szerződés becsült értéke 250 ezer font (75 millió forint).

A Fame Bureau aukciósház kedden jelentette be, hogy az árverést szeptember 4-én tartják az Idea Generation Galériában.

Az aláírók között szerepelt még Harrison és McCartney apja is, mivel fiaiak akkor még nem voltak nagykorúak.

A szerződés 25 százalékos részesedést kötött ki Epsteinnek az együttes bevételeiből - azzal a megkötéssel, hogy a gombafejű sztárok hetente 200 fontnál (60 ezer forint) többet keresnek.

A menedzser ezzel a papírral a zsebében végül nagyobb pénzt szakított, mint a Beatles-fiúk - állította az árverési ház igazgatója.

Epstein a fáma szerint akkor hallott először az együttesről, amikor egy vásárló betért liverpooli lemezboltjába, és a My Bonnie című számot kérte az énekes Tony Sheridantől, akinek előadásához ők szolgáltatták a zenét. Aztán a Covent Gardenben is meghallgatta őket, és teljesen a hatásuk alá került.

A menedzser 1967-ig, kábítószer-túladagolás miatt bekövetkezett haláláig igazgatta a társaságot. A 32 éves korában elhunyt Epsteinnek emléket állító honlap szerint létezett egy korábbi szerződés is, ám azt a menedzser nem írta alá, csak a Beatles-tagok.


Ez volt a bizonyos dal
Forrás: MTI