Tarpai kurucnap

A XVI. század parasztfelkelőire, köztük a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc hőseire emlékeznek szombaton Tarpán a VII. Kuruc Napon - közölte Kelemen Béla, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere csütörtökön az MTI-vel.

Az éjszakába nyúló rendezvény az egykori tarpai szabadságharcosokról megemlékező ünnepi református istentisztelet után, déli 12 órakor az Esze Tamás emlékparkban kezdődik - mondta az önkormányzati vezető.

Esze Tamás tarpai kuruc brigadéros, a szabadságharc ezredese, 1703-ban vezette a szegénylegények küldöttségét és győzte meg a Lengyelországban tartózkodó II. Rákóczi Ferencet a szabadságharc megindításának szükségességéről.

Az 1711-ig tartó szabadságharc Rákóczitól kapott, Pro patria et libertate, Hazáért és szabadságért feliratú zászlóit Beregben, Tarpa, valamint a ma Ukrajnához tartozó Beregszász és Mezővári piacán, 1703. május 21-én bontották ki a felkelők.

A szombati rendezvényen a Rákóczi Tárogató Együttes tagjai adnak ünnepi műsort, s játsszák el a sajátos stílusú, régi kuruc nótákat, híres kesergőket. A tárogató volt a szabadságharc hangszere, s az 1711-es békekötés után a használatát be is tiltották, sőt nagy részét elégették.

Az emlékező beszédekkel kezdődő ünnepi műsorban fellép a Rákóczifalvi Hagyományőrző Egyesület, s a Bereg Citerazenekar is előad kuruc dalokat.

A résztvevők megkoszorúzzák Esze Tamás szobrát, s a művelődési ház parkjában egész nap 1698-as receptek alapján készült, eredeti kuruckori ételekből rendeznek kóstolót.

A szabadtéri színpadon kulturális és szórakoztató programok követik egymást, késő éjszakába nyúlóan. Koncertet ad a többi között a V-Tech zenekar, majd Szombat esti kuruc láz címmel a Vox Együttes szórakoztatja az érdeklődőket.

Közben a régi mesterségek utcáját is megnyitják, kézművesek, fazekasok, kovácsok, bőrkészítők, csipkeverők, fafaragók, hímzők és babakészítők mutatják be a szakma fogásait - mondta Kelemen Béla tarpai polgármester.
Forrás: MTI